Egerszeginfo logo

"Mindig arra gondolj, hogy saját eltökéltséged arra, hogy sikeres légy, fontosabb bármi másnál." Abraham Lincoln



Banner
Banner


Hírek

2013.11.26

Második lett Zalaegerszeg csapata az Integrált természettudományos vetélkedőn


Szombaton rendezték meg az Integrált természettudományos vetélkedő országos döntőjét a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó szervezésében. Idén mintegy 200 négyfős csapat indult, közülük a legjobb tíz küzdött a dobogó legfelső fokáért és az értékes nyereményekért. A fődíjat a miskolci Földes Ferenc Gimnázium csapata és felkészítő tanára nyerte el, második helyezett városunk Zrínyis csapata lett.

Twitter

A Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (korábban Nemzeti Tankönyvkiadó) és a győri Krúdy Gyula Középiskola idén tavasszal is útjára indította az Intergrált természettudományos versenyt, amelynek célja, hogy megszerettessék a középiskolásokkal a természettudományokat és az önálló kutatómunka izgalmát. A verseny a környezetünkkel, annak védelmével kapcsolatos problémákra is felhívja a diákok figyelmét.

A versenysorozat áprilisi, iskolai fordulója egy kétórás tesztfeladattal indult, az októberi középdöntőben pedig már komolyabb feladatok is szerepeltek, például a csapatoknak egy-egy természeti jelenséget kellett modellezniük a környezetükben található egyszerű eszközök felhasználásával.

A hétvégi döntő azonban még ezeknél is nehezebb feladatokat tartogatott, amelyek megoldásához sokféle fizikai, kémiai, földrajzi és biológiai ismeretre volt szükség. Az idei döntő beugrófeladata egy 3-4 perces kisfilm volt, amelyben egy lokális vagy globális környezetvédelmi problémára hívják fel a figyelmet a diákok. A film témáját egy percben vezethették fel a vetítés előtt, a lejátszást követően pedig dr. Juhász Árpád, a zsűri elnöke értékelte őket.

Az elkészült filmek témáinak változatossága azt mutatja, hogy ezek a fiatalok környezettudatosan élnek, észreveszik az őket körülvevő világ problémáit és tesznek is ellene” – mutatott rá Kiss János Tamás, a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó vezérigazgatója. Az egyik csapat munkája például a városi hangszennyezés madarakra gyakorolt hatását mutatta be feketerigók énekén elvégzett megfigyeléseik alapján. Egy másik csapat a fényszennyezésnek az állatvilágra és az emberi szervezetre gyakorolt ártalmas hatását igazolta, de többen foglalkoztak a hulladékgazdálkodással, a víz- és légszennyezés problémáival is. A győztes miskolci Földes csapat komoly méréseket végzett a Borsodi-medence rekultiválatlan lerakóiban jelen lévő káros anyagokról.

A döntő folytatásában kísérleteket, tesztfeladatokat oldottak meg a résztvevők, végül pedig villámkérdések következtek. A reggeltől kora délutánig tartó döntőben a Földes csapat győzedelmeskedett, így ők vehetnek részt felkészítő tanárukkal együtt a négynapos erdélyi utazáson. A második helyezettek csapattagonként 20-20 ezer forint értékű könyvcsomagot és egyéves National Geographic előfizetést nyertek. A bronzérmes csapat tagjai pedig a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó 15 ezer forintos könyvcsomagjait vihették haza.

A 2013-as Integrált  természettudományos  vetélkedő eredménye:

Helyezés

Az iskola neve

Csapat neve

Csapattagok

Mentor tanár neve

1.

Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

Földes

Barsi Máté, Lesinszki Lukács, Pristyák Levente, Simkó Irén

Szentesi Csilla

2.

Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg

Rozsomákok

Bakos Bence, Paulovics Zoltán, Szabó Tímea, Wappler Abigél

Tölgyesné Kovács Katalin

3.

Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kaposvár

Triviális

Darabos Dorottya, Mogyorósi Ferenc, Rák Róbert, Vörös Attila

Rangits Gábor, Csatlós László, Rohánné Pintér Mária, Kovács Csongorné Domokos Éva

Szóljon hozzá...


Programajánló

2024. május
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat