Zalaegerszeg város rövid története

Zalaegerszeg első írásos említése 1247-re (IV. Béla királysága idejére) datálható. Ebben az oklevélben „Egurscug” néven szerepelt. 1293-ban azonban már „Egerzeg”-nek nevezték, aminek jelentését az ismeretlen eredetű „éger”-(fa) nevéből származtatják. Ez a fa ma is ismert és gyakori telepítésű fajtája a zalai erdőknek. A névnek „szeg” tagja környezetünkben igen csak gyakori használatú. Jelentése vitatott, de ebben a szövegkörnyezetben valószínűleg folyók és árterek közé ékelődést jelent, ami a Zala folyó jobb partján, a Válicka és a Vizsla vízfolyások közötti területre utal.

Egerszeg középkori történetében 1381-ben jelölték ki az Ebergény, Besenyő és Bazita közötti határt, amely 1958-ig lényegében változatlan maradt. Egy 1446-os oklevélben már oppidumnak (mezővárosnak) említik. A középkor ezen időszakában megyeszékhelyről mint közigazgatási központról még nem beszélhetünk, azonban vásárjoga révén kisebb körzeti piaci központja lett a környéknek. 1526 előtt valószínűleg mindössze két alkalommal tartottak megyegyűlést Egerszegen. Ennek ellenére a 16. század elejére viszonylag jelentős településsé fejlődött. A hanyatlás nem közvetlenül a török miatt kezdődött meg, hanem a „hatalmaskodások” a közeli feudális urak erőszakoskodásai (1540-41-ben két alkalommal is templomokat, házakat fosztogattak, elhajtották a szarvasmarhákat), valamint 1556-ban német zsoldosok pusztították el a várost.

1576-ban történt először említés arról, hogy a török égetett fel 21 házat a városban. Ezután elkezdődött Egerszeg megerősítése. Bár korábban 1546-ban I. Ferdinánd már intézkedett a város védelmének erősítéséről és ebben a vármegyének is közre kellett működnie. A mocsárvárat ( a mai bírósági épület környékén) északról a Zala egészen a (közelmúlt Batthyány úti építkezése során feltárt) várfalig terjedő nádas árterület határolta. Nyugatról és keletről szintén patakok mocsaras területe biztosította a védelmet. A vár egyetlen útja dél felé vezetett ( a mai Kossuth utca irányában), itt volt a kapu és a tarackokkal felszerelt torony. Nagyobb török seregnek nem tudott ellenállni, de kisebb portyázó csapatokat el tudtak kergetni a vár védői.

Egerszeg jelentősége 1600 után növekedett meg Kanizsa várának török kézre kerülését követően. Egerszeg lett a környező apró védelmi vonalak közponja, az egerszegi várkapitány rendszerint vicegenerális is aki a zalai végvárak fölött rendelkezett és a főkapitánnyal érintkezett. Így Egerszeg központi igazgatási szerepe megerősödött annak ellenére, hogy Zala vármegye 1630 után közgyűléseit a biztonságosabb vas megyei Körmenden, esetleg a védettebb Sümegen tartotta. Az 1664. évi nagy török hadjárat során a vár elesett, a török felégette a külső várost, a várban pedig Csillag pasa lakott. A vasvári béke után újra megerősítették a várat, de 1675 táján ismét leégett. Sokat szenvedett a város a német katonaságtól is, különösen a török kiűzése idején okoztak sok kárt az átvonuló német seregek. A Rákóczi-szabadságharc bukása után a földesúr új szerződést tudott a mezővárosra kényszeríteni, bár ez még mindig elég kedvező volt. A mezőváros fejlődésére nagy hatást gyakorolt az a tény, hogy a török korban kialakult adminisztratív, centrális funkcióját meg tudta tartani. 1730-ban megkezdték a vármegyeház építését és 1732-ben el is készült Allio bécsi építész tervei szerint a barokk stílusú megyeháza ( a mai Bírósági épület Deák térre néző középső szárnya).

A 18. század második felében dinamikus fejlődés tapasztalható (az 1770-ben végrehajtott megyei összeírás 311 családot talált 1928 lélekkel), a II. József-féle népszámlálásig megint igen jelentős a növekedés. A jogi népesség 2714 fő, a tényleges népesség 2881 fő volt és 593 családot vettek számításba. 1793-ban hét céh volt a városban: váltómíves -megrendelésre dolgozó- magyar és német szabó, csizmadia, kovács és bognár, lakatos és asztalos, szűrszabó, német varga, magyar varga. A város lelkesen üdvözölte és köszöntötte 1848 márciusát és a törvény önkényes értelmezésével megválasztotta a 40 tagú képviselőtestületet. Lényeges változás nem történt a vezetésben, a városbírót és a jegyzőt és a testület kétharmadét újraválasztották. A szabadságharc idején a város környékén nagyobb harci cselekményekre, jelentősebb katonai átvonulásokra nem került sor. A Bach –korszakban a választott szerveket kinevezettek váltották fel. 1848 megszüntette a mezőváros és a környező úrbéres falvak feudális függőségét is. Zalaegerszeg megyeszékhely-jellege az 1870-es években komoly veszélybe került, fejlődése megtorpant. Készültek ugyan tervek, végrehajtottak kisebb módosításokat, de átfogó reformokra nem került sor. Megmaradt hivatalnok-kisiparos városnak. 1910-ben a 4717 keresőből 530 volt közalkalmazott és szabadfoglalkozású értelmiségi (11,2%), ami világosan mutatja, hogy a város elsősorban közigazgatási központ, megyeszékhely volt. Mind a köz-, mind a magánépítkezések lassan haladtak előre. 1905-ben létesült a villanytelep. Az iskola és a laktanya építkezéseken kívül az első világháborúig jelentős volt, hogy 1890-ben megkezdődött a régi püspöki vendégfogadó helyén az Arany Bárány szálloda építkezése, felépült a Takarékpénztár bérháza (ma Göcsej Múzeum). További fejlődést az iskolahálózat fejlesztése eredményezett. Az első világháború szenvedései a várost is elérték. A mai külsőkórház helyén hadifoglyok számára hatalmas barakktábort létesítettek, amit később a Horthy-rendszer idején internálótáborrá változtattak. Az építkezések a háborút követően lassan elkezdődtek. Ekkor épült a Notre Dame női kanonokrend által vezetett tanítóképző és polgári leányiskola. 1927-ben bővítették a kvártélyházat, ekkor kapta a második emeletet és a mai neobarokk homlokzatot. 1938-ban épült fel a Pénzügyigazgatóság új Kosztolányi utcai irodaháza (ma a Megyei Közigazgatási Hivatal székháza).


A II. világháború idején 1945 első hónapjaiban a Hitleri hadvezetés fokozott erőfeszítéseket tett, hogy a nyugat-dunántúli védelmét megerősítse, biztosítsa Ausztria és a dél-zalai olajmezőket. Március 29-én azonban a szovjet csapatok már elérték a várost, komoly ellenállásba nem ütköztek, így Zalaegerszegen nem voltak említésre méltó pusztítások. A háború utáni választások az egész megyében erős jobboldali győzelmet hoztak, Zalaegerszegen is a szavazatok többségét a kisgazdapárt. kapta. Zalaegerszeg további fejlődése szempontjából döntő jelentőségű tény volt, hogy megyeszékhely maradt. Bár Egerszeg lakásállománya lényeges háborús károkat nem szenvedett, az ötvenes évek elején a lakásépítkezés szinte teljesen szünetelt. Zalaegerszegen nagy- és középipari vállalatok nem voltak, így az államosítások alig érintették. A város ipari jövőjét a MAORT által Pusztaederics környékén feltárt földgáz bevezetésétől tették függővé. 1947-ben az Útfenntartó Nemzeti Vállalat és a Gépipari Vállalat, majd 1949-ben a Magasépítő Nemzeti Vállalat alakult meg. 1951-ben elkezdett termelni a Zalaegerszegi Ruhagyár. Szintén 1951 márciusában tárták fel és augusztusban kezdték kitermelni a nagylengyeli olajmezőt, ezután került sor a zalaegerszegi kőolajfinomító létesítésére, mely 1952-ben kezdte el működését. 1953 novemberében a Zalaegerszegi Sajt- és Vajgyár kezdte meg tevékenységét. Régi kisüzemekből, kisipari műhelyekből kezdett kifejlődni a Tatarozó Vállalat, a Szikvíz- és Jéggyártó vállalat, 1951-ben indult a Cserépkályhagyártó Vállalat, a Nyomda, Sütőipari Vállalat stb.

A hatvanas évek közepén kezdődött meg a budapesti vállalatok gyáregységeinek letelepítése. 1964-ben a Ganz-Mávag zalaegerszegi gyára, 1968-ban követte a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat, majd a Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat, a Magyar Optikai Művek, az Egyesült Izzó, a Baromfifeldolgozó Vállalat, a Hűtőipari Vállalat. Ennek eredménye a gyorsütemű lakosságnövekedés lett, míg 1949-ben Zalaegerszeg akkori belterületén 13.022 fő lakott, 1980-ban a központi belterületen 46.183. Tehát több mint három és félszeresére növekedett, tulajdonképpen egy új középváros született. A lakásszükséglet gyorsütemű biztosítása érdekében a ruhagyári ipari övezettől nyugatra épült fel a város legnagyobb lakótelepe a Landorhegy (1980-ban lakónépessége 12.561 fő), a Kertváros családi házait többszintes beépítési övezet veszi körül (1980-ban az egész Kertváros lakónépessége 10.254 fő). Megkezdődött a belváros és városközpont rekonstrukciója is. Ezt a népességnövekedést bölcsődék, óvodák és új iskolaépítések követték. Az általános és a középiskolák mellett megkezdte működését a Számviteli Főiskola Zalaegerszegi Intézete.

A város legrégibb közgyűjteménye, az 1728-ban létesített megyei levéltár. 1946-ban nyílt meg az egerszegi közkönyvtár, mely 1952-től megyei könyvtárként működik tovább először egy családi házban, majd jelenlegi helyén 1967-től. 1950-ben kezdte meg működését a Göcseji múzeum, mely a Falumúzeum 1968-ban történt megnyitása és a Batthyány úti épület (előbb bérház, majd városi tanácsház) 1971-73. között múzeumi célra történő átalakítása után válhatott a megye egész múzeumi hálózatát összefogó tudományos intézménnyé. 1969-ben országos gyűjtőkörű múzeumként kezdte meg működését az Olajipari Múzeum. 1958-ban készült el az Ady Filmszínház, 1962-ben az Ifjúsági ház, majd a landorhegyi művelődési ház és városi könyvtár. A Megyei Művelődési Központ épületének átalakításával megteremtődött a lehetősége, hogy 1983-ban egy előévad után megnyissa kapuit Zalaegerszeg állandó színháza a Hevesi Sándor Színház. 1945-ben a városban egy 270 ágyas megyei kórház működött a volt fogolytábor tiszti barakkjaiban pedig egy 142 ágyas ideg- és elmekórház volt. 1954-ben került sor először a kórház bővítésére (szülészet, gyermekgyógyászat), majd 1964-ben a város északi részén (ideg, tüdőosztály és szociális otthon).

A TV-torony kilátó és presszó 1975 óta fogadja a látogatókat. A város új sportlétesítményei közül a strandfürdőt, a fedett uszodát, a sportcsarnokot (1980) és a ZTE új stadionját említhetjük. A város legújabb büszkesége a 2002-ben megnyílt Aquacity Élmény- és Csúszdapark, valamint a termálfürdő.

Forrás: Degré Alajos, Hári Sándor, Keresztury Dezső, Koplár Lajos, Kustos Lajos, Lendvai Miklós, Oroszy Zoltán és Gyimesi Endre által szerkesztett ZALAEGERSZEG Dokumentumok a város történetéből című 1985-ben megjelent kötet.