Feltétel az állandó zalaegerszegi lakóhely, és hogy az érdekelt törvényes képviselője február 15-ig írásbeli kérelmet nyújtson be. A formanyomtatvány letölthető a
zalaegerszeg.hu internetes oldalról is. A három adagból álló oltást a házi gyermekorvosok adják be, térítésmentesen. A vakcinára idén 220 fiatal jogosult.
Az utóbbi 20 év kutatási eredményei sorra bizonyították, hogy a rosszindulatú daganatok legalább 20 százalékát vírusok okozzák. A HPV - azaz a Humán PapillómaVírus - az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő fertőzés, mely szintén ebbe a csoportba tartozik. Meggyőző bizonyítékok alapján gyakorlatilag elfogadott, hogy bizonyos vírustípusok szerepelnek a méhnyakrák és más jó- és rosszindulatú daganatok kialakulásában.
Tudta Ön, hogy:- a Humán papillómavírus (HPV) a méhnyakrák mellett más, sok esetben súlyos, akár halálos kimenetelű, vagy kellemetlen, kínzó betegségeket is okozhat (szeméremtesti és hüvelyrák, nemi szervi szemölcsök)?
- míg Magyarországon a méhnyakrák előfordulása csökken az utóbbi években, addig a hüvelyrák előfordulása nem, a szeméremtesti rák gyakorisága és az ebből adódó halálozás pedig növekvő tendenciát mutat?
- 10 emberből 1 élete során nemi szervi szemölcstől szenved, 100 emberből 1-nek ma is látható nemi szemölcse van - sokukon pedig már csak a műtét segíthet?
A részletekről kérdezze meg kezelőorvosát!
A védőoltás nem helyettesíti a rutinszerű méhnyakrákszűrést.