Egerszeginfo logo

Zalaegerszegi szobrok, emlékművek, térplasztikák


:: Vissza ::

Szerencsés Rudolf emléktábla


Egerszeginfo.hu - Zalaegerszegi szobrok - Szerencsés Rudolf emléktábla

Készítette:
Szabolcs Péter
Dátum:
2006
Helye:
Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium bejárata

Szerencsés Rudolf földrajz-történelem szakos tanár, az 1956-os forradalom egyik zalaegerszegi vezetőjének tiszteletére állítottak domborműves emléktáblát az egykori Teleki Blanka Tanító- és Tanítónőképző, ma a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főbejáratánál az 1957-ben érettségizett 4. B osztály tanulói október 22-én.
Szerencsés Rudolfnak köszönhető, hogy a rábízott fiatalok a forradalmi megmozdulások idején nem sodródtak a szélsőségesek karmaiba. A pedagógusok megbízásából részt vett a város irányításában, és képviselte Zalaegerszeget a győri forradalmi bizottság tanácskozásán. Az utolsó három napban (november 2-4-ig) Zalaegerszeg Város Forradalmi Tanácsának elnökévé választották, megvédte a várost az erőszaktól a szovjet bevonulás során.
Szerepvállalásáért 1957-ben letartóztatták, majd koholt vádak alapján két évre ítélték. Szabadulása után ellehetetlenítették. Csak tíz év múlva állhatott újra a katedrára, Zalaegerszeg nem fogadta vissza, Komlón talált megélhetést. Mellőzötten halt meg 1997-ben hetvenévesen.



:: Vissza ::

Legfrissebb híreink...

Városi farsang

2024.02.13

Hírek | Helyi hírek

A mulatság - a hagyományoknak megfelelően-, húshagyó kedden, február 13-án lesz. 24. alkalommal szervezik meg a városi farsangot és a hozzá kapcsolódó jótékonysági fánkvásárt. A jelmezes felvonulásra eddig közel 700-an jelentkeztek.

A Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. koncertsorozatokat szervez a Korona Szalonban

2024.01.19

Hírek | Helyi hírek

A Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. fontosnak tartja, hogy a kültéri, fesztiválhangulatú programok mellett a minőségi kultúrával is találkozzanak a helyiek, ezért 2024-ben két koncertsorozatot valósít meg a Keresztury Dezső VMK új tagintézményében, a Korona Szalonban a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.

2023 Zalában: lakástűzben hárman, szén-monoxid-mérgezésben egy ember vesztette életét

2024.01.11

Hírek | Általános

Tavaly összesen 145 tűzeset keletkezett lakóingatlanban Zala vármegyében, ami a 2022-es évhez viszonyítva 13 százalékos növekedést jelent. 2023 folyamán mintegy 2500 négyzetméternyi épített környezet vált a tűz martalékává, 12 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Tipikus társasházi tüzet is oltani kellett az ünnepek alatt

2024.01.03

Hírek | Általános

Szilveszter napján 204 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez, ezek közül 143 eset igényelt tűzoltói beavatkozást. Tűz miatt 70 alkalommal, 73 esetben pedig műszaki mentést igénylő balesethez hívták a tűzoltókat. Tűzijátékok, petárdák, pirotechnikai eszközök miatt 34 tűz keletkezett, legtöbbször kigyulladt kukák, tűzijátékok égő maradványai adtak munkát a tűzoltóknak. Sajnálatos módon halálos áldozatokat is követelt a tűz az év utolsó napján.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat