|
:: Vissza :: Szerencsés Rudolf emléktábla |
||||||
|
||||||
|
||||||
Szerencsés Rudolf földrajz-történelem szakos tanár, az 1956-os forradalom egyik zalaegerszegi vezetőjének tiszteletére állítottak domborműves emléktáblát az egykori Teleki Blanka Tanító- és Tanítónőképző, ma a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium főbejáratánál az 1957-ben érettségizett 4. B osztály tanulói október 22-én. Szerencsés Rudolfnak köszönhető, hogy a rábízott fiatalok a forradalmi megmozdulások idején nem sodródtak a szélsőségesek karmaiba. A pedagógusok megbízásából részt vett a város irányításában, és képviselte Zalaegerszeget a győri forradalmi bizottság tanácskozásán. Az utolsó három napban (november 2-4-ig) Zalaegerszeg Város Forradalmi Tanácsának elnökévé választották, megvédte a várost az erőszaktól a szovjet bevonulás során. Szerepvállalásáért 1957-ben letartóztatták, majd koholt vádak alapján két évre ítélték. Szabadulása után ellehetetlenítették. Csak tíz év múlva állhatott újra a katedrára, Zalaegerszeg nem fogadta vissza, Komlón talált megélhetést. Mellőzötten halt meg 1997-ben hetvenévesen. |
||||||
:: Vissza :: |
A Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ( szervezésében idén is megrendezésre kerül az Egerszegi Advent, a Városi Mikulás és a Városi Szilveszter a Dísz téren, a rendezvényhez tartozó, nagyszabású kiegészítő elem - egy ingyenesen igénybevehető dottó kisvonat közlekedése
Folytatódik Zalaegerszegen a Déli átkötő út (Sugár út/Hegyi út) felújítása. A vízvezeték kiváltási, valamint ezzel együtt az útszélesítési munkákat folytatja a kivitelező.
25. alkalommal rendeznek városi farsangot Zalaegerszegen. A programot a hagyományokhoz híven, március 4-én húshagyó kedden tartják. Több, mint 1000 fő jelezte előzetesen a jelmezes felvonulását.
Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a város épített örökségének védelmére. Ezt igazolják az elmúlt évben történt fejlesztések. Megkezdődik az egykori helyőrségi művelődési otthon rendbetétele.