|
:: Vissza :: Életfa |
||||||
|
||||||
|
||||||
Szabálytalan alakú, felfelé keskenyedő, lesimított kőtömbön domborművek: fából kinövő, indázó növények között népmesei és mitológiai emberi és állati figurák összefonódó rendszere. Először 1980-ban a Városháza előtti téren helyezték el, majd 1989-ben a Zrínyi-szobor felállítása előtt került mai helyére. Forrás: Németh József - Egerszegi örökség |
||||||
:: Vissza :: |
A Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ( szervezésében idén is megrendezésre kerül az Egerszegi Advent, a Városi Mikulás és a Városi Szilveszter a Dísz téren, a rendezvényhez tartozó, nagyszabású kiegészítő elem - egy ingyenesen igénybevehető dottó kisvonat közlekedése
Folytatódik Zalaegerszegen a Déli átkötő út (Sugár út/Hegyi út) felújítása. A vízvezeték kiváltási, valamint ezzel együtt az útszélesítési munkákat folytatja a kivitelező.
25. alkalommal rendeznek városi farsangot Zalaegerszegen. A programot a hagyományokhoz híven, március 4-én húshagyó kedden tartják. Több, mint 1000 fő jelezte előzetesen a jelmezes felvonulását.
Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a város épített örökségének védelmére. Ezt igazolják az elmúlt évben történt fejlesztések. Megkezdődik az egykori helyőrségi művelődési otthon rendbetétele.