|
:: Vissza :: Csány László szobra |
||||||
|
||||||
|
||||||
Magas kőtalapzaton áll Csány László bronzalakja, zsinóros ruhában, hátul földig érő köpenyben. Bal kezével kardjára támaszkodik. A talapzat bal oldalán követ emelő, ruhátlan férfialak, jobb oldalán rohamra induló, zászlót vivő 1848/49-es honvéd. A talapzat első oldalán felirat: CSÁNY LÁSZLÓ Jobb oldalán: Emeltetett közadakozásból hátul töviskoszorús keretben: 1849. okt. 10. (Csány kivégzésének napja.) Ugyancsak a talapzat hátoldalán Borbély György kerek domborművű bronz-arcképe, alatta vésett felirat: Borbély György a Csány kultusz apostola. Az emlékmű létesítését Borbély György gimnáziumi tanár (1860-1930) kezdeményezte 1904-ben, nagy energiával mindvégig ő szervezte a gyűjtést is. A mű elkészültét már nem érhette meg, ezért került arcképe és a rá utaló felirat az emlékműre. (A plakett másik példánya B. Gy. síremlékén a Göcseji úti temetőben van.) Istók János (1873-1972) Budapesten élt szobrászművész, leginkább emlékműveket és portrékat készített. Az ő műve Sümegen Ramasetter Vince szobra. Csány László Zalacsányban született 1790-ben, előbb katona, majd az 1830-as évektől Deák Ferenc társaként Zala megye közéletében vállalt szerepet. 1848-49-ben a Dráva vidéke, majd Erdély védelmét szervező kormánybiztos, Kossuth kormányában közlekedés- és közmunkaügyi miniszter. 1849. okt. 10-én Pesten kivégezték. Csány László domborművű arcképe látható a róla elnevezett közgazdasági szakközépiskola falán, a Jókai utcában. Forrás: Németh József - Egerszegi örökség |
||||||
:: Vissza :: |
A Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ( szervezésében idén is megrendezésre kerül az Egerszegi Advent, a Városi Mikulás és a Városi Szilveszter a Dísz téren, a rendezvényhez tartozó, nagyszabású kiegészítő elem - egy ingyenesen igénybevehető dottó kisvonat közlekedése
Folytatódik Zalaegerszegen a Déli átkötő út (Sugár út/Hegyi út) felújítása. A vízvezeték kiváltási, valamint ezzel együtt az útszélesítési munkákat folytatja a kivitelező.
25. alkalommal rendeznek városi farsangot Zalaegerszegen. A programot a hagyományokhoz híven, március 4-én húshagyó kedden tartják. Több, mint 1000 fő jelezte előzetesen a jelmezes felvonulását.
Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a város épített örökségének védelmére. Ezt igazolják az elmúlt évben történt fejlesztések. Megkezdődik az egykori helyőrségi művelődési otthon rendbetétele.