|
:: Vissza :: Wlassics Gyula emléktábla |
||||||
|
||||||
|
||||||
Wlassics Gyula (1852-1937) jogász, egyetemi tanár, akadémikus, Vallás-és közoktatásügyi miniszter. Az Ady utca előzőleg (1896 és 1946 között) az ő nevét viselte, mivel abban az utcában született (1990-ben lebontották az egykori 13-as számú házat). Jelentős szerepe volt a zalaegerszegi Gimnázium (Zrínyi) létrehozásában. |
||||||
:: Vissza :: |
A Zalaegerszegi Rendezvényszervező Kft. ( szervezésében idén is megrendezésre kerül az Egerszegi Advent, a Városi Mikulás és a Városi Szilveszter a Dísz téren, a rendezvényhez tartozó, nagyszabású kiegészítő elem - egy ingyenesen igénybevehető dottó kisvonat közlekedése
Folytatódik Zalaegerszegen a Déli átkötő út (Sugár út/Hegyi út) felújítása. A vízvezeték kiváltási, valamint ezzel együtt az útszélesítési munkákat folytatja a kivitelező.
25. alkalommal rendeznek városi farsangot Zalaegerszegen. A programot a hagyományokhoz híven, március 4-én húshagyó kedden tartják. Több, mint 1000 fő jelezte előzetesen a jelmezes felvonulását.
Az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a város épített örökségének védelmére. Ezt igazolják az elmúlt évben történt fejlesztések. Megkezdődik az egykori helyőrségi művelődési otthon rendbetétele.