Ha csak a statisztikát nézzünk, a tízből hárman tértek haza éremmel, a többiek pedig szinte kivétel nélkül szereztek helyezést az első 8 között. Eredményes volt tehát az utazás az ország másik végébe.
Büky-Erdős Norbert (2000) a B2000-2001 korosztályban 200m hátúszásban meggyőző teljes 3 másodperces fölénnyel nyert aranyérmet, majd 400m gyorsúszásban további egy ezüstérmet.
Betlehem Dávid (2003) a C2002-2003 korosztályban 100m fiú pillangóúszásban nagy harcban, mindössze 3 tizeddel előbb ért célba helybéli ellenfelénél, de így övé lehetett az aranyérem. A továbbiakban 200m hátúszásban és 400m vegyesúszásban ezüstérmet szerzett.
Gergye Ákos (2002) a C2002-2003 korosztályban 200m fiú hátúszásban bronzérmet szerzett, míg 400m vegyesen csapattársával küzdve ért célba a 3. helyen.
További versenyzőink voltak: Betlehem Dorka, Dén Delila, Horváth Fanni, Horváth Gréta, Paksa Barnabás, Polgár Attila, Polgár Dániel.
Horváth Tamás utánpótlásedző az alábbiak szerint foglalta össze véleményét: „Jól úsztak versenyzőink, a jelen időszaknak megfelelő formában vannak, s mindenkinél látszik a fejlődés. Az sem elhanyagolható szempont, hogy Dunántúli uszoda híján a legtöbb országos bajnokságot az Alföldi régióban szervezik, tehát szokni kell azt is, hogy nagy távolságokra utaznak a sportolók, s mégis jól kell teljesíteni. Ezúttal ezzel nem volt gond.”
Melléklet:
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |