2014.02.18
Sport XXI. Gyermek Program
A Zalaszám Zalaegerszegi Atlétikai Club a hétvégén mutatta be a 2011-ben indult „Sport XXI. Gyermek Atlétikai Programot” támogatóinak, a klubban sportoló fiataloknak és szüleiknek. A Kölyök Atlétika program keretében játékos feladatokkal szerettetik meg a sportot a gyerekekkel.
A sportegyesület már 21 éves múltra tekint vissza, ezalatt az idő alatt a város egyik legnagyobb létszámú és legelismertebb civil szervezete lett. Szakmailag pedig az atlétikai utánpótlás nevelés egyik legfontosabb hazai bázisának számít, hiszen sportolóik már öt olimpián is részt vettek.
A gyerekek atlétikai nevelése már óvódás korban megkezdődik. Ebben a korban a legfőbb cél, hogy megszerettessék velük a sportot. Ezt olyan gyerekbarát eszközökkel teszik, melyekkel fejlesztik mozgásukat, használatuk azonban nem fizikai erőt igényel, hanem ügyességet.
Az egyesület sportolóinak eredményeire a város is büszke. Ahhoz, hogy a gyerekek egészségesek maradjanak, a rendszeres testmozgás is hozzátartozik, a klub esetében a siker kulcsa, hogy mindennap edzeni tudjanak. Az önkormányzat az ehhez szükséges anyagi támogatást továbbra is biztosítja.
Szóljon hozzá...