2014.01.31

Kiállítás nyílt Budaházi Tibor 60. születésnapja alkalmából a Göcseji Múzeumban. Az alkotó képei az elmúlt négy évtizedben sokat változtak, művészete egyre inkább a szakrális világ felé mozdult. A tárlat a 70-es évektől követi nyomon a festőművész munkásságát. Budaházi Tibor festőművész (1954. Kőszegremete, Románia) Zalaegerszegen él és dolgozik. Festészeti tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen végezte. Rendszeres résztvevője országos és nemzetközi kiállításoknak.

Novumokról alig, stílusmozzanatokról annál inkább beszélhetünk. Rokonszenvünk az egyéni utakat kereső művészeké, azoké, akiket megérint ugyan a korszellem, de elkerülik a stílusdivatokat, nem a kontamimáció, inkább a teremtés vágya mozdítja ecsetjüket. Budaházi Tibor ilyen festő, legalábbis eddigi gazdag életmüve erre utal, hiszen a "kimerültség müvészetének" évadján új aspektusokat és lehetőségeket keres. A festő tehát nem merít, nem idézget, hanem teremt, a gyökerekig ás le, költőibben vágyakozik az aurea aetas után, ami inkább fogalom, mint tárgyi-asítható képlet, nem annyira egy elsüllyedt föld, inkább egy vágykép, mely a nagy művészet-történeti korszakokban minduntalan felbukkant, hiszen ki ne vágyodott volna a tisztaság, a rend, a béke után. Budaházi Tibor táblái, vásznai némiképp a prehisztorikus lenyomatokra emlékeztetnek, egymást lefedő áttetsző rétegeket látunk, melyek alól valamilyen sejtelmes titokzatos belső fény dereng fel. Az izgalmas szinte plasztikus faktúra előtt a kultúrtörténetből ismerős jelek bukkannak elő (kereszt, háromszög), melyek kétségtelenül hordoznak szakrális tartalmakat (Krisztus keresztje, a Szentháromság jele) ám jelentéstartományuk sokkal bővebb. Egyfelelő a barbarikumig mennek vissza, másfelelől kozmológiai jelként is értelmezhetők, a világmindenség harmóniája, a rész és az egész összefüggéseire utalnak.
Ez a gondolatmenet erősíti a Budaházi- opuszokon gyakorta megjelenő vízfodorszerű írásfolyam, mely (ahogy ez a művész konzekvens jelhasználatából következik) megintcsak többértelmű, hisz képalkotó elem, grafiakai jellegű, izgalmasan tölti ki a teret, (megoldja a horror vacui problémát), szerepe azonban ennél sokkal fontosabb.
A par excellence festő a négy alapelem (föld, víz, tűz, levegő) betűjeleit írja sorba.
Budaházi piktúrájának kulcsszava az allúzió. Különös, hogy e műszó egy múlt századi parnasszista költő, Stephan Mallarmé leleménye. Sejtést, célzást, a majdnem kimondását jelenti.
Budaházi képeibe belelátható a világ- Pompei és Altamira, lehámló vakolatok egy kültelki bérház belső udvarán, rosszkedvünk tele és töprengéseink alkonya. Azaz a táguló és mégis oly szűk világ.

Fotó: Seres Péter