Jegyek korlátozott számban még kaphatóak az Art Mozi (Széchenyi tér 4.) pénztárában. Minden operett és musical kedvelőt szeretettel várnak.
Rövid ismertető a fellépő művészekről:
Oszvald Marika Születési hely: Budapest
Születésnap: április 12.
Névnap: szeptember 12.
Foglalkozás: színész
Tanulmányai: Színház- és Filmművészeti Főiskola
Elismerései: Jászai Mari-díj
Érdemes művész elismerés
Erzsébet-díj
Hevesi Sándor-díj,
A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
1990 - az év színésznője
Igazi operett-családból származik, édesanyja a népszerű szubrett, Halasi Marika volt, édesapja pedig a legnagyszerűbb bonvivánok egyike, Oszvald Gyula. Már apró gyermekkorától a színház és azon belül is az operett világában élt.
A Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán végzett, majd az Operettszínházhoz szerződött, amelynek azóta is oszlopos tagja.
Fontosabb szerepei: A mosoly országa (Mi), Cigányszerelem (Zórika, Jolán), A víg özvegy (Valencienne, Olga), Luxemburg grófja (Juliette), Marica grófnő (Liza), Cirkuszhercegnő (Miss Mabel), Csárdáskirálynő (Stázi), A montmartre-i ibolya (Violetta), Mária főhadnagy (Panni); János vitéz (Iluska); Hegedűs a háztetőn (Hódel); Viktória (Lisa San), Bál a Savoyban (Daisy), A denevér (Adél), Mágnás Miska (Marcsa), Fiatalság, bolondság (Babszi), Leányvásár (Bessy), Csókos asszony (Hunyadiné), Dr. Bőregér (Ida), Mária főhadnagy (Panni).
A 2012/2013-as évadban két rendhagyó feladat is várt rá: Rózsika, a tábori szakácsnő szerepébe állt be a retro-slágerekkel teli Neoton-musicalbe, a Szép nyári napba, valamint decembertől saját családi zenés 'mesesójában' ő Oszi Boszi, a repülő nagyanyó.
Bejárta az egész világot. Fellépett Münchenben, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben, Olaszországban, Franciaországban, Svájcban, Ausztráliában, Japánban.
Jászai Mari-díjas, Érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Peller Anna Születési hely: Budapest
Születésnap: október 19.
Névnap: június 26.
Foglalkozás: színész
Tanulmányai: Színház- és Filmművészeti Egyetem - operett-musical szak
Elismerései: Kazinczy-érem (2000, Győr); Bársony Rózsi emlékgyűrű (2008)
Középiskolába a Hunfalvy János Külkereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskolába járt, külkereskedelmi-vállalkozási ügyintéző kéttannyelvű, német-angol szakra. Ezután német felsőfokú nyelvvizsgát is tett.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakán végzett, majd játszott a szolnoki Szigligeti Színházban, a békéscsabai Jókai Színházban és a Körúti Színházban.
Larisch grófnő szerepével debütált a Budapesti Operettszínházban. Azóta mind operett, mind musical előadásokat is hatalmas sikerrel játszik, a többi között ő Rica Maca a Csókos asszonyban, volt a Párizsi életben Juliette Verdun, látható A víg özvegyben Sylviane-ként, s Torma Piroskaként az Abigélben. A Szentivánéji álomban a szegedi premier után a Budapesti Operettszínházban is hatalmas sikerrel mutatkozott be Heléna szerepében. Alakításai közül kiemelkedik a Szép nyári nap Margója, a Koldusopera Kocsma Jenny-je, A kaukázusi krétakör Gruséja és a Cigányszerelem Jolánja.
További fontosabb szerepei: Apácák (Mária Regina), Hegedűs a háztetőn (Golde), Én és a kisöcsém (Vadász Frici), Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról (Beverly), Chicago (Roxie), Nine (Carla Albanese), Jövőre, Veled, Itt! (Doris).
Faragó András Születési hely: Orosháza
Születésnap: március 16.
Névnap: november 30.
Foglalkozás: színész
Tanulmányai: Színház- és Filmművészeti Főiskola
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Trovaioli: Mennyből a telefon - Totó
Elismerései: Az év színésze - 1994; Nívódíj; Az Év Operett Színésze - 2009
1981-1986 között a Békés megyei Jókai Színház tagja. 1989-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, operett-musical tanszakon, a főiskola alatt az Operettszínházban több szerepet játszott. Diploma után az egri Gárdonyi Géza Színházba szerződött, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor társulatának tagja volt, hét évig. 1997-ben szerződött a Budapesti Operettszínház együtteséhez, amelynek azóta is tagja.
Fontosabb szerepei: Esőcsináló (Jim); Mária főhadnagy (Herbert, Biccentő); Csókos asszony (Ibolya Ede, Kubanek); La Mancha lovagja (Sancho); Zorba (Zorba); Kakukkfészek (Indián); Liliom (Hugó); Cigánybáró (Zsupán); Csárdáskirálynő (Bóni, Miska); Mágnás Miska (Pixi); Jézus Krisztus Szupersztár (Heródes); Marica grófnő (Kudelka, Dragomír); Dr. Bőregér (Frank); Menyasszonytánc (Pap).
Televíziós szereplései: Angyalbőrben, Barátok közt, Gálvölgyi show.
Filmek: A varázsló álma, Hecc, Ciki te boszorkány, Tűzvonalban, Família Kft., Fejezetek az erények könyvéből, Egy bolond százat csinál, Csak szex és más semmi, Valami Amerika 2.
Peller Károly Születési hely: Budapest
Születésnap: május 27.
Névnap: november 4.
Foglalkozás: színész
Tanulmányai: Operettszínház Zenés Színészképző Stúdió, 1995-1998
Első szerepe a Budapesti Operettszínházban: Sylvester Lévay: Elisabeth - statiszta, Kálmán Imre: Csárdáskirálynő - Bóni
Elismerései: Nívódíj (2002); Marsallbot-díj (2003); Évad operett színésze (2011); Csillag-díj (2012)
A Budapesti Operettszínház Zenés Színészképzõ Stúdiójában végzett 1998-ban, azóta a színház egyik vezető szólistája táncos-komikus szerepkörben. 1998 és 2001 között több szerepet játszott vendégként a Győri Nemzeti Színházban. 2006-tól a bécsi Volksoper vendégszólistája.
Fellép prózai, operett és musical szerepekben is. Szerepei nagy részét németül is játssza.
Fontosabb szerepei: A Csárdáskirálynő (Bóni, Edvin), Marica grófnő (Zsupán), Cirkuszhercegnő (Tóni), Dr. Bőregér (Orlovszky), Luxemburg grófja (Brissard), A víg özvegy (St. Brioche, Cascada), Párizsi élet (Bobinet), Bál a Savoyban (Celestin), Csókos asszony (Ibolya Ede), Mágnás Miska (Mixi), Leányvásár (Fritz), Sybill (Poire), Lili bárónő (Minden szerepben), Viktória (Jancsi).
Musicalekben is feltűnik, a Szentivánéji álomban Zubolyként lép színre, valamint Gastont játssza A Szépség és a Szörnyeteg című Disney musicalben, aminek németországi turnéján a férfi címszerepben is látható-hallható.
Több darabot rendezett - legutóbb Lajtai Lajos A régi nyár című operettjét a tatabányai Jászai Mari Színházban, illetve az Operettszínházban Oszvald Marika zenés családi 'mesesóját'.
A Budapesti Operettszínház gála- és operett-produkcióiban hallhatta Bécs (Konzerthaus Grosses Saal), München (Deutches Theater, Gasteig),
Lipcse (Gewandthaus), Regensburg (Schloss Thurn und Taxis),
Amsterdam, London (Sadler Well’s), Róma (Teatro Quirino),
Kanada, Japán és az Amerikai Egyesült Államok közönsége.
Rendszeresen foglalkozik a Budapesti Operettszínház művésziskolájának,
az Operett Akadémiának növendékeivel. 2011-ben az Évad operett színészének választották.