A jó gazdálkodás jutalma ez az összeg. - hangzott el a sajtótájékoztatón. A város nem adósodott el, így más önkormányzatoknál kevesebb adósságot kellett átvállalnia a kormányzatnak, amikor a településeket tehermentesítették. Az ország vezetése korábban ígéretet tett arra, hogy azok sem járhatnak rosszul, akik másoknál jobban gazdálkodtak és kevesebb adósságot halmoztak fel. Mint Gyutai Csaba, a város polgármestere fogalmazott, a kormány betartotta a szavát.
A rendszerváltozás óta nem fordult elő, hogy egy önkormányzat ekkora összeget minden megkötés nélkül, szabad felhasználásra kapott volna a kormányzattól. Ez nagy lehetőség a város számára – hangzott el a sajtótájékoztatón. Gyutai Csaba elmondta, hogy elsősorban az önkormányzat működési költségeit fedezik a pénzből, de fejlesztések finanszírozására is jut majd belőle. Vigh László hozzátette, hogy a Hevesi Sándor Színháznál a megyei támogatás kiesésével keletkező hiány pótlásához is hozzájárul ez a támogatás, amiről személyesen tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel.

A képviselő azt is elmondta, hogy hamarosan újabb jó hír is várható a város számára. Január 3-án Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter tesz egy újabb támogatásról szóló bejelentést.