Egerszeginfo logo

Hírek

2013.12.16

Sikeres Jótékonysági Mikulás Kupa


Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) zalaegerszegi szervezete az elmúlt időszakban több fontos rendezvényt is szervezett, hiszen nyáron jótékonysági bulit tartottak a Korán Érkeztem Koraszülött Egyesület javára, nyár végén kispályás szabadtéri focikupát szerveztek, részt vettek az AquaCity jótékonysági főzőversenyén, most pedig Mikulás Kupa néven jótékonysági focitornát szerveztek a Kölcsey Ferenc Gimnázium tornatermében szombaton.

Twitter
A focikupán 15 csapat mérte össze az erejét, de a mérkőzések előtt bemutató meccset is játszott a ZTE korábbi játékosaiból (pl. Kocsárdi Gergely, Lendvai Miklós, Kaj András, stb.) álló csapat és az IKSZ csapata.

A programot Vigh László országgyűlési képviselő, fővédnök nyitotta meg, majd köszöntőt mondott a két védnök, Balaicz Zoltán alpolgármester és Lendvai Miklós, a ZTE FC vezetőedzője is. A legfontosabb tudnivalókat Herold Barnabás, az IKSZ zalaegerszegi elnöke, főszervező ismertette a
jelenlévőkkel és a lelátón szép számban helyet foglaló szurkolókkal.

 

A végeredmény a következő lett:

 

1.     Sportiif

2.     Irreal Madrid

3.     Nazional

 

Legjobb kapus: Bakon Balázs (Irreal Madrid)

Gólkirály: Horváth Patrik (Sportiif)

Legjobb játékos: Ferencz Zoltán (Nesteam)

 

A fiatalok a rendezvény teljes bevételét (nevezési díj, büfé, felajánlások) és a csapatok által hozott adományokat a zalaegerszegi gyermekotthon javára
ajánlották fel.

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat