Egerszeginfo logo

"Mindig arra gondolj, hogy saját eltökéltséged arra, hogy sikeres légy, fontosabb bármi másnál." Abraham Lincoln



Banner
Banner


Hírek

2012.11.16

BGF Gólyabál visszatekintő


A hagyományokhoz híven a BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Hallgatói Önkormányzat és a NYME Hallgatói képviselői idén közösen rendezte meg a Gólyabál 2012-es rendezvényt. Állófogadással kezdődött a programsorozat, ahova a meghívott vendégeket, támogatókat várták.
Twitter
Hivatalosan 22.00-kor Kosár Lajos a BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg Hallgatói Önkormányzat elnöke, az este házigazdája köszöntötte a vendégeket és felkérte a bál fővédnökét Balaicz Zoltán ZMJV alpolgármesterét, hogy tartsa meg nyitó beszédét.

22.05-kor Break Show vette kezdetét ahol az Urban Dance tánciskola Zalaegerszeg mutatta be lélegzet elállító előadását. A produkció koreográfusai Rabi Imre és Regolics Tamás.

22.15-kor pedig az estét a gólyák nyitótánca követte, akik hivatalosan is megnyitották a bált. A nyitótáncot betanította Dr. Gombosné Gáspár Katalin. (akik táncoltak: Magyar Bence - Ódor Bettina, Simon Ferenc - Varga Vivien, Fehér Milán - Kovács Dorottya, Vámosi István - Szili Benita, Kondor Bence - Kaposi Dóra, Nemeskürti Gergely - Szabó Adrienn, Novák Attila - Balogh Dóra)

A nyitótánc után Kozmix a házban. Idén sokkal nagyobb volt az érdeklődés és nagyon sokan jelentek meg a rendezvényen, mind a Kozmixon már 22.30-kor rengetegen voltak.

23.30-kor pedig táncverseny kezdődött ahol az elsősök jelentkezhettek párjukkal a táncparkett közepén. Értékes ajándékok közül az első helyezett a Böjte ékszer felajánlását kapta.

Az estét pedig Delta bulival zártuk éjféltől, hajnalig. A kitartóbbak ott maradtak kapuzárásig. :)


Ahogy a gólyák látták:

  • „Mivel mi újak vagyunk és ez volt az első bálunk, ezért mindenképpen mondhatjuk, hogy hatalmas buliban vettünk részt.”
  • „Már a gólyatáborban meséltek nekünk a Gólyabálról, melyet már attól a pillanattól lelkesen vártunk. Pár lánnyal megbeszéltük, hogy a nyitótáncon is részt veszünk. Nagy örömmel indultunk el az első próbára és nagyon jó hangulatban teltek el. A táncot kisebb-nagyobb izgalommal és hatalmas boldogsággal csináltuk, hogy megadjuk a hangulatot a bálhoz.”
  • „A foglalkozás elérte a célját…” :)
  • „Várom a következő alkalmat.”

 

Reméljük mindenki jól érezte magát és a következő bulin is találkozunk.

További fotókat az Egerszeginfo galériájában és a HÖK honlapján találhattok!

Üdvözlettel: Hallgatói Önkormányzat

Forrás: HÖK

Szóljon hozzá...


Programajánló

2024. április
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat