Az utóbbi idők energiatakarékossági pályázatainak gyakorlatához hasonlóan a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy nap után, 2013. augusztus 16-án felfüggesztette a téglaépítésű társasházak energetikai korszerűsítésére kiírt pályázati konstrukciót.
A pályázat leadását nehezítette, hogy augusztus 14-én, egy nappal a pályázat megnyitása előtt módosították az adatlapokat. Az új adatlapok ezután korlátozottan voltak elérhetők. Azonban ez az adminisztrációs nehezítés sem okozott problémát a "leggyorsabb" pályázóknak. Sajnálatos, hogy a pályázatírók egyöntetű véleménye igazolódott be, miszerint a "csókos" pályázók számára lett meghirdetve ez a nevetségesen csekély összegű keret.

Városunkban is több társasház szerencsét próbált, megelőlegezve a pályázatírás, az energetikai tanusítványok és egyéb járulékos költségeket.
A minisztérium közleményében sikeresnek ítéli meg a pályázatot. A közlemény szerint ősszel indul a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia társadalmi vitája, amelynek szakmai alapjaira építve a minisztérium egy széleskörű épületenergetikai program meghirdetését tervezi a jövőben. Ebben a téglaépítésű társasházak támogatása is fontos szerepet kap majd.
Vagyis újabb pályázati kiírások várhatók. Remélhetőleg magasabb keretösszeggel, kevesebb adminisztrációs buktatóval.