Egerszeginfo logo

Hírek

2024.09.19

Változik a bérletek ára a helyi tömegközlekedésben


A helyi tömegközlekedéssel és a nyitott termálfürdővel kapcsolatban is kulcsfontosságú módosítások történtek. Huszonhét napirendi pontról értekezett Zalaegerszeg közgyűlése.
Twitter

Az idei költségvetés végösszege 55,7 milliárdra nőtt. Egyebek mellett erről is szólt Balaicz Zoltán, aki hozzátette: megérkeztek a Településfejlesztési Operatív Program pályázatain elnyert források. Így a teskándi kerékpárút, a bazitai és a ságodi óvoda, valamint három orvosi rendelő felújítása is megkezdődhet.
A helyi tömegközlekedéssel kapcsolatban bejelentette: változtatnak az eddigi, ország- és vármegye bérleteket alkalmazó rendszeren, mivel az emiatt keletkező többlethiányt a minisztérium jövőre már nem támogatja. Az új konstrukciónak köszönhetően a városnak is kevesebb mínusszal kell szembesülni.

A képviselők megvitatták a Gébárti-tó környéki fürdőlétesítmények jövőjét is. Úgy döntöttek, hogy a továbbiakban a tóstrand, az AquaCity és a városi strand fenntartását és fejlesztését részesítik előnyben.
A nyitott termálfürdő üzemeltetését a város már nem tudja magára vállalni.

A polgármester kiemelte, hogy további 10 évvel meghosszabbították a szerződést a ZTE többségi tulajdonosával, Végh Gáborral, aki a vállalásait túltejesítve igazgatta a városmarketing szempontjából is meghatározó csapatot.

Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2025. február
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat