Az első ütemben gyalogos átkelőhelyet alakítottak ki a Budai Nagy Antal utcai szakaszon. A munkákat a rossz állapotban lévő lakóépületek bontásával, illetve a közműcsatlakozások kiváltásával folytatják.
A környék várostörténeti emlékekkel is gazdagodik. A régészeknek és Vándor László, volt múzeumigazgatónak köszönhetően szimbolikus fallal jelzik majd az egykori végvár sarokbástyáját.
Az elmúlt évtizedben a városvezetés kiemelt figyelmet fordított a romos építmények lebontására, illetve felújítására.
A lebontott házak helyén kerékpártárolókat létesítenek, cserjéket és virágokat ültetnek, a zöldfelületen pedig utcabútorokat helyeznek el.
A várakozóhelyek bővítése mellett ezen a területen egy közösségi teret is kialakítanak.
Fotó: Seres Péter