Egerszeginfo logo

Hírek

2022.08.18

A szüret velejárója a mustgáz okozta veszély


A szőlő levének erjedésekor mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszélyt jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz.
Twitter

Az ország több pontján már megkezdődött, máshol készülnek az idei szüretre, a korai érésű szőlők esetében már a mustot érlelik a pincékben. 
Tavaly Zala megyében, Garaboncon követelt áldozatot a színtelen, szagtalan gáz. Évről évre több alkalommal riasztják ilyen esethez a tűzoltókat, holott a balesetek könnyen megelőzhetőek. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, azonban mivel nehezebb a levegőnél, egy szellőzés nélküli pincéből kiszorítja az oxigént. Aki ilyen pincébe megy le, rövid idő alatt oxigénhiányos állapotba kerül, amelynek tünetei a szédülés és a fáradtságérzet. Ezeket az eszméletvesztés, végül a fulladás követheti.

Egy liter erjedő must csaknem 42 liter szén-dioxidot termel. Éppen ezért fontos szellőztetni a pincéket, és célszerű oda szén-dioxid-érzékelőt is felszerelni. Ha ilyen nincs, alkalmazható a közismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy meggyújtott gyertyával ellenőrzi, van-e elég levegő a pincében. Fontos, hogy az égő gyertyát ne kézben, hanem például egy lapáton tartsuk magunk előtt, és úgy menjünk le a pincébe. Ha a gyertya elalszik, életveszélyes a pincébe menni. 

A szén-dioxiddal telített pincébe csak sűrített levegős légzőkészülékben szabad bemenni, ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét!

Szóljon hozzá...


Programajánló

2022. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat