Egerszeginfo logo

Hírek

2022.08.12

Jótékonysági nap az AquaCity-ben


Idén az óvodáknak gyűjtenek. Az intézmények a cégek előzetes felajánlása mellett a közösségek eladott ételeinek értékéből, illetve a belépőkből származó bevételből gazdálkodhatnak majd.

Twitter
A nagyszabású eseménynek ezúttal is az AquaCity ad otthont. Eddig 48 csapat adta le a jelentkezését, köztük olyanok, akik már tizedszer vesznek részt a nemes küzdelemben.
A jótékonysági rendezvényre érkezők 8 órától foglalhatják el a főzőállomásokat, az ehhez szükséges infrastruktúrát a szervezők biztosítják. Augusztus 13-án a zalaegerszegiek egységesen 1000 forintos áron válthatnak belépőt - Egerszeg kártya felmutatásával. A távolabbról érkezőkre is gondoltak: ezen a napon ők ugyancsak kedvezőbb áron vehetik igénybe a szolgáltatásokat.
A fürdőkomplexumban szombaton a változatos ételek mellett korongozás, óriásbuborék-show, judo- és kung-fu-, valamint kutyás bemutató biztosít tartalmas kikapcsolódást. Délután különféle táncelőadások és Borka bohóc számít a látogatók figyelmére. A szervezők mindenkit szeretettel, és (az ígéretek szerint) - remélhetőleg - jó idővel várnak.
Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2022. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat