A tavalyi évhez képest három-négyszeresére drágult az elektromos energia tőzsdei ára. A lakosság által fizetendő díjak a hatósági árnak köszönhetően egyelőre nem emelkedtek, de a cégek már egyértelműen érzik az elszálló árak következményeit. A drágulás ellensúlyozására kézenfekvő megoldás a napelemek telepítése, amit az elmúlt időszakban a hazai vállalkozások és a lakosság körében megélénkülő érdeklődés is alátámaszt.
Tavaly, sőt idén nyárig a tőzsdei határidős áramárak nagyjából 50 euró/MWh környékén mozogtak. Ez a tarifa, amelyen a nagyfogyasztónak számító cégek hosszabb távra le tudnak szerződni az áramkereskedőkkel. Ősszel azonban kilőttek az árak: több mint a négyszeresére, 200 euró feletti szintre emelkedett az elektromos energiáért fizetendő összeg. Hasonló trendet járt be az azonnal fizetendő, vagyis a spot áramár, amin azok a vállalkozások vásárolhatnak, akiknek nincsen hosszú távú szolgáltatási szerződésük.
Az emelkedés okairól és várható következményeiről számos elemzés született a sajtóban. Ezekből kiderül, hogy a magas árak több cégnél már az ellátásbiztonságot fenyegetik, hiszen az energiakereskedők sok esetben kénytelenek még a hónapokkal korábban leszerződött, alacsonyabb áron ellátni ügyfeleiket, miközben ők maguk sokkal drágábban kapják az áramot – tulajdonosaik pedig egy bizonyos szint felett a veszteségek további finanszírozása helyett csődöt jelentenek. Más kereskedők eközben igyekeznek az ügyfeleikre terhelni a drágulást vagy hosszú távú szerződések helyett csak hónapos kontraktusokat kötnek, így a kockázat jelentős részét áthárítják.
„Megjósolhatatlan, hogy marad-e és meddig a mostani árszint, de az tény, hogy a drágulás hátterében meghúzódó globális tényezők, mint például az ázsiai gazdaságok energiaéhsége, a fosszilis és nukleáris energiatermelés párhuzamos kivezetése és a nagyhatalmi geopolitikai játszmák nem fognak egyik napról a másikra megszűnni” – szögezte le Kujáni Péter, az Energiatakarék szakértője.
A cégeket nem védi a lakossági drágulást egyelőre megakadályozó hatósági díjszabás. Számos vállalkozás kalkulál tartósan magas energiaköltségekkel és tesz lépéseket ezeknek a kompenzálására. A jelenlegi helyzetben sokak számára kézenfekvő döntés egy napelemes rendszerbe beruházni. „Jelentősen megemelkedett az olyan érdeklődéseknek a száma, akik céges telephelyre szeretnének napelemet. Pedig a lakossági piacot pörgető, akár 50 vagy 100%-os támogatási arányú állami támogatás a vállalatoknak nem érhető el, mégis egyre többen vágnak bele a beruházásba” – mondta a szakértő.
A napelemek legfontosabb hozadéka, hogy a saját energiatermeléssel jelentős mértékben függetlenedni lehet a piaci árváltozásoktól. Ez pedig komoly versenyelőnyt jelent, hiszen a termékek, szolgáltatások árába nem feltétlenül kell beépíteni a hónapról hónapra emelkedő áramköltségeket. A drágulás további hozadéka, hogy lerövidíti a napelemes beruházások megtérülési idejét. A rendszertől függően 10-15 éves időszak a jelenlegi árszinten könnyedén lefeleződhet.
További előnye a megújuló energiatermelésnek az ellátásbiztonság. A hektikus környezet és az energiakereskedők növekvő csődkockázata magával hozhatja az egyik napról a másikra történő, súlyos áremelkedéseket és akár az áramszolgáltatás kimaradását. A saját áramtermelő képesség kiépítése viszont védelmet jelent mindezek ellen.
Mindezt a lakosság körében is igyekeznek sokan meglépni a december 6-tól induló pályázati lehetőség keretében.
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | ||