Egerszeginfo logo

Hírek

2021.10.25

Tegyünk a biztonságunk érdekében!


Zala megyében 2021. október 25-ig összesen mintegy 80 esetben riasztották a tűzoltókat lakástűzhöz. Ezeknél az eseteknél közel 2800 négyzetmétert érintettek a lángok, 10-en megsérültek, 9 embert pedig a tűzoltók mentettek ki az épületekből. A lánglovagok gyors beavatkozásának köszönhetően a megmentett ingóságok értéke többszöröse a tűzben érintetteknél, és jó hír, hogy halálos áldozatot nem követelt egyik eset sem. Ahhoz, hogy ez a jövőben is így maradjon, a lakosság odafigyelésére is nagy szükség van!
Twitter

Intő jel, hogy a tűzzel érintett épületek egyikében sem volt füstérzékelő, pedig ez az eszköz életet ment! A füstmérgezéses balesetek közvetlen kiváltó oka az a körülmény, hogy az égés során keletkező füstgáz egy része - vagy akár egész mennyisége - nem távozik el közvetlenül a kéményen, hanem a lakás légterébe kerül. A füstgáz tartós megjelenése a lakás légterében önmagában életveszélyt jelent, hiszen ezzel majdnem bizonyosan együtt jár a mérgező szén-monoxid megjelenése, majd koncentrációjának fokozódása! A konkrét traumát a szén-monoxid tartós belégzése (ritkábban az oxigén hiánya) okozza.

A lakástüzek elkerülésének egyik legegyszerűbb módja egy füstérzékelő készülék beszerezésével indul. Az életmentő érzékelő idejekorán. hangos akusztikus jellel figyelmezteti az adott ingatlanban élőket a veszélyre, akkor, amikor még biztonságban el lehet hagyni a lakást, és a 112-es segélyhívó tárcsázásával értesíteni a tűzoltókat. 

A kéménytüzek sem kerülték el megyénket, idén eddig már 35 ilyen jellegű tűzesethez riasztották a tűzoltókat, és összesen 65 négyzetméternyi területen csaptak fel a lángok, ám a gyors beavatkozásoknak köszönhetően a lángok egyik helyszínen sem terjedtek át a lakóházakra. 2020-ban akadtak olyan hetek, amikor naponta két kéménytűzhöz is riasztották a zalai tűzoltókat, pedig a hasonló esetek elkerülhetőek lennének! 

A kéményekben kialakuló tüzek alapvetően kétféle módon keletkeznek. A kémény belső felületén lerakódott korom izzik, vagy más esetben a kátrány gyullad meg. Mindkét esetben számolni lehet azzal, hogy az így kialakuló tűz az épületszerkezetekre átterjedve komoly károkat okozhat. Egy későn észlelt kéménytűz akár a teljes épület leégéséhez is vezethet. 

A prevenció kulcsa a koromlerakódás minimalizálása, illetve a kémény rendszeres – indokolt esetben a jogszabályban meghatározottnál is gyakoribb – felülvizsgáltatása és tisztíttatása. A kéményseprői szolgáltatást igénybe venni sohasem késő!  A katasztrófavédelem kéményseprő-ipari szerve elérhető a http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ weboldalon és a 1818-as telefonszámon a 9.1-es menüben. Társasházak esetén a munkavégzés előtt kiértesítéssel közölt időpontban, sormunka keretein belül tervszerűen érkeznek a kéményseprők. 

A fűtési időszakban megnő a szén-monoxid-mérgezéses esetek száma. Zala megyében 2021-ben már 37 ingatlanban mutatták ki a tűzoltók a mérgező gáz jelenlétét. Tévhit, hogy csak a régi gázkazánoknál jelentkezhet ez a probléma, hiszen minden nyílt égésterű fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet a mérgező gáznak, amennyiben nem biztosított a levegő-utánpótlás. A kandalló, a cserépkályha, illetve a vegyes tüzelésű kazán, a konvektor és a fali vízmelegítő is lehet nyílt égésterű és akkor ezek a szoba levegőjét használják működés közben. Ha nincs elég friss levegő ezek környezetében, szén-monoxid fog keletkezni, ami magas koncentrációban akár egy percen belül is halált okozhat. Évente egyszer érdemes szakemberrel megnézetni a fűtést és a vízmelegítőket. Ezek hőtermelő, lánggal égő berendezések, a meghibásodásuk lakástűzhöz vagy szén-monoxid-mérgezéshez vezethet.

Érdemes minden nyílt égésterű fűtő- és vízmelegítő eszköz mellé szén-monoxid-érzékelőt helyezni. A megbízható érzékelők listája megtalálható a katasztrófavédelem honlapján. Az érzékelőt a fűtőeszköztől, vagy vízmelegítőtől egy méterre, fejmagasságba helyezzük el, és figyeljünk a szavatossági idejükre.

Amennyiben pedig bajt észlelnek, azonnal hívják a 112-es számot, és kérjék a tűzoltók segítségét! 

Szóljon hozzá...


Programajánló

2025. február
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat