Egerszeginfo logo

Hírek

2021.07.27

A mezőgazdasági tüzek megelőzhetők!


Egy hét leforgása alatt öt esetben kérték a zalai tűzoltók beavatkozását mezőgazdasági jellegű tüzekhez. Ebből háromszor – Zalalövőn, Várvölgyön és Bajánsenyén – bálázógép gyulladt ki, és volt, hogy a tűz a tarlókra is átterjedt. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság továbbra is azt kéri a lakosságtól, hogy kiemelten ügyeljenek, hiszen az ilyen esetek kis odafigyeléssel megelőzhetők!
Twitter

Miután itt a betakarítás időszaka, egyre többször találkozhatunk a földeken és az utakon is mezőgazdasági járművekkel. Ezekben a hetekben – főleg, hogy ismét hőségriadó van érvényben – különös tekintettel kell lennie a lakosságnak és a földeken dolgozóknak az alábbiakra: 

  • Külterületen tilos zöldhulladékot égetni!
  • Belterületen csak ott szabad zöldhulladékot égetni, ahol ezt az önkormányzat rendeletben engedélyezi, de még ilyenkor is rendkívül óvatosan kell égetni! A nagy hőségben a legjobb, ha egyáltalán nem gyújtunk tüzet.
  • A NÉBIH 2021. július 20-tól megszüntette a tűzgyújtási tilalmat Budapesten, valamint Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell továbbra is kiemelten ügyelni a tüzelésre ott, ahol ez engedélyezett!
  • Gabonatáblán, annak közvetlen közelében tilos dohányozni, a munkagépek vezetőfülkéjében is!
  • A mezőgazdasági munkagépek forgó, súrlódó alkatrészeit pontosan kell beállítani, ezeket rendszeresen kell olajozni, zsírozni, mert ha ezek felforrósodnak, meggyújtják a munka közben rárakódott növényi törmeléket és akár az egész gabonatáblát!
  • A munkagépet meg kell tisztítani a rárakódott olajsártól, növényektől!
  • A betakarítást és a termények szállítását végző munkagépekre, járművekre is kell tűzoltásra alkalmas készülék!
  • A munkagépek elektromos vezetékeinek szigetelését, rögzítettségét, az akkumulátor szigetelését érdemes használat előtt ellenőrizni!
  • A kombájnoknak földelőlánccal kell rendelkeznie!
  • Ellenőrizni kell a kipufogórendszert, mert a sérült illesztéseknél, lyukaknál kiáramló forró kipufogógáz meggyújthatja a növényzetet!
  • Az üzemanyagellátó- és olajtovábbító rendszereket is ellenőrizni kell, mert a kiszabadult kenőanyag vagy üzemanyag könnyen tüzet okozhat!
  • A gabonatáblán lévő munkagépek kipufogóira szikrafogót kell tenni!

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kéri a felsorolt tanácsok megfogadását, hiszen így jelentősen csökkenthető a nagyobb kiterjedésű tüzek kockázata! 

Forrás: Zala Megyei Katasztrófavédelem

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat