A közelmúltban megújult a Petőfi iskola, készül a Dózsa iskola tornaterme, új köntösben a Keresztury tér, de folyik a Vizslapark szépítése is.
Megújult a Keresztury tér
Megújult a belváros egyik kiemelt közterülete, a Keresztury tér. A Kovács Károly Városépítő Program támogatásával, 76 millió forintos ráfordítással valósult meg. Évtizedek óta meghatározta Zalaegerszeg centrumának képét az 1970-es évek elején felépült áruház-központ és a mellette lévő közterület. Utóbbi az évtizedek alatt több, kisebb javítást ért meg, ám állapota időszerűvé tett egy komolyabb beavatkozást. A tér - rendbetétele előtt - már csaknem balesetveszélyes volt. A rekonstrukció egyik elemeként 770 m2-nyi felület kapott új burkolatot.
A Kovács Károly Városépítő Programban 2024-ig további beruházásokat terveznek. 100 helyszínen 15 milliárd forint értékben végeznek majd munkálatokat.
Megújult a Petőfi-iskola is
Megújult a Petőfi-iskola energetikai rendszere, melyre 341 millió forintot fordítottak
A Petőfi-iskolában eddig is folyamatosak voltak a fejlesztések, ám az áttörést ez az energetikai korszerűsítés jelentette.
Az iskola udvarán lévő, már veszélyes játszóteret szintén elbontották. A helyére újat építenek. A munkálatok ma kezdődtek el, melynek költségeit tankerületi és alapítványi támogatásból finanszírozzák.
Megújul a Vizslapark „Fiatalok” szobra
Megújul a vizslaparki "Fiatalok" c. szobor. Az infrastrukturális- és zöldfelületi fejlesztések mellett a környéket díszítő köztéri alkotások rendbetételére is nagy figyelmet fordítanak a városrészben. A rekonstrukciót, mellyel várhatóan júliusban végeznek, állami és önkormányzati pénzből finanszírozzák.
Az elmúlt időszakban megtisztították az „Ifjúságpark 1969"-es feliratú kőtömböket, valamint megújították a Kisfaludy és Vizslaparki utak kereszteződésében található szökőkút környezetét. Emellett elkészült a sportpálya melletti pengefal átfestése is.
Következő lépésként Rózsa Péter 1969-es, köztéri alkotását és annak környezetét teszik rendbe az itt található medencével együtt.
A jövőben több projekt is indul. Kicserélik a címerház tetőszerkezetét, kiépítik a közvilágítást és a kamerarendszert, valamint az ún. Kisvizslában elkezdődik a pavilon építése. Ennek közbeszerzési eljárása már lezárult. A megfelelő engedélyek után a kivitelezés is elkezdődhet.
Fotó: Seres Péter
Szóljon hozzá...
| Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
| 29 | 30 | 31 | ||||