A fogyatékkal élők részére kicsit kevesebb a versenyzési lehetőség, ezért a tavaly novemberi megmérettetés óta Gaál Levente nagyon várta az alkalmat, hogy olyan közegben versenyezhessen, mely sérültségi fokának megfelelő (gyengénlátó kategória). A Látássérültek Országos Ifjúsági Sportversenyét ezúttal is az FMSZ- Fogyatékkal Élők Sportszervezeteinek Magyarországi Szövetsége rendezett meg a GYDSE – Gyengénlátó Diákok Sportegyesületének társszervezésében. Közben rendszeresen látogatta az EuropTec-Zalavíz ZÚK edzéseit, ahol edzői - Lőrincz Brigitta és Horváth Tamás is - nagy szeretettel, és empátiával, ugyanakkor fegyelemmel és kőkemény szigorral tökéletesítették úsznitudását.
Noha a versenyt megelőző héten beteg volt, a verseny napjára sikerült Leventét lázmentessé tenni, s a féléves edzésmunkának köszönhetően elég erősnek érezte magát a versenyzéshez, melyhez édesapjával – aki a versenyekre kíséri - a budapesti Mozgásjavító Általános Iskola uszodáját kellett felkeresniük. Lévén ott is 25 méteres medence, akárcsak a Zalaegerszegi Városi Uszoda, a táv felmérése nem okozott problémát. Azzal pedig, hogy az alagsorban volt elhelyezve, a kinti természetes fény - amire érzékeny a fiatal versenyző - alig szűrődött be a medencetérbe. E zavaró körülmény kizárásával még jobb feltételek voltak adottak a sikeres szerepléshez.
Először a 25 méteres távokon kellett jól teljesíteni Gyorsúszással kezdett a mintegy 40 versenyző. Leventének a 3. helyezés megszerzése sikerült. Ez követően mellúszásban nem talált legyőzőre, elsőként ért célba. Végül a 25 méteres hátúszás is dobogós helyezést hozott, újabb bronzérmet gyűjtött be. Ezt követően az 50 méteres távok kerültek sorra, ahol ismét mellúszásban aratta a legnagyobb sikert Levente, újabb aranyérmet gyűjtve a tarsolyába. Végül a váltókra került sor. Itt tetszőleges úszásnemben kellett 25 métert teljesíteni, ami szintén jól sikerült csapatuknak, s egy ezüstéremmel is gazdagította Levente éremgyűjteményét.
Horváth Tamás edző is elégedett Levente teljesítményével. Mint mondja: Lelkesen dolgozik edzésen, s ez meg is látszik a teljesítményén.
Magabiztosan válogatott színekben is
Az Arany Üst Nemzetközi Úszóverseny a sportág egyik legrangosabb tavaszi megmérettetése a serdülő korosztály számára. Itt ugyanis nemcsak az utánpótlás úszókkal foglalkozó klubok jelennek meg, hanem az egyes úszásnemekben legjobb eredményekkel rendelkezők a Magyar Serdülőválogatott tagjaként rajtolnak. Szerencsére az EuropTec-Zalavíz Zalaegerszegi Úszó Klub így is képviseltetni tudta magát. Matyasovszky Dalma a serdülő válogatott színeiben is magabiztosan versenyezve 3 aranyérmet, egyesületi színekben pedig további egy ezüstöt szerzett.

Dunaújvárosban ismét rangos mezőny gyűlt össze az Arany Üst Nemzetközi Úszóversenyre. Zalaegerszegről egyetlen versenyző képviselte az egyesületet, Matyasovszky Dalma személyében. Őt azonban a jelek szerint sem az nem zavarta, hogy egyetlen egerszegiként utazott a versenyre, sem a serdülő válogatottként történő szereplés súlya. Végig magabiztosan versenyzett.
Mint a 100 és a 200m hátúszás korosztályos ranglistájának élén szereplő versenyző, ezekben a versenyszámokban a Magyar válogatott tagjaként állhatott rajthoz, s nem is hagyott kétséget afelől, hogy ez a cím továbbra is őt illeti. Először 200 méteren 2:19,58 eredménnyel, majd 100 méteren 1:05,44-es eredménnyel sikerült mindenki mást maga mögé utasítania, s begyűjtenie két első helyezést. A 200 méteres eredmény egyben azt is jelentette, hogy a legeredményesebb női versenyző címet is sikerült megszereznie ezen a versenyen (715 bajnoki pontot).
Az elért időeredmények pedig azért is fontosak voltak Dalmának, mert a szépen csillogó érmek mellett biztosították helyét az idén nyáron megrendezendő Serdülők Olimpiáján (EYOF=European Youth Olimpic Festival) is. A júliusban, a hollandiai Utrech-ben megrendezendő nemzetközi versenyen ugyancsak a Magyar serdülő válogatott színeiben állhat majd rajthoz.
Az Arany Üstön természetesen a 4x200 méteres női gyorsváltót is a Magyar válogatott csapata nyerte, melynek első indulója szintén Magyasovszky Dalma volt. Ezen kívül egyéni gyorsúszásban is rajthoz állt, 100 méteres távon szintén kiváló időeredménnyel a 2. helyet sikerült megszereznie.
Horváth Csaba vezetőedző elégedett volt Dalma teljesítményével. Mint mondta: az időeredmények a nagy versenyek előtti felkészülési időszaknak ebben a fázisában megfelelőek, de természetesen azon dolgozunk, hogy a korosztályos Országos bajnokságokra, illetve az EYOF-ra tovább tudjon javulni Dalma, hiszen az ellenfelek sem pihennek addig.
További információ:
www.zalaszam.hu/zuk