A Zala Pláza és a Jégcsarnok között lesz ezentúl az Udvardy Ignác tér - amelyet Gyutai Csaba polgármester avatott föl. A város életében meghatározó szerepet játszó Udvardyakra egy bazaltkő is emlékeztet.
Udvardy Ignác dédunokája, Lászlóné Vida Margit szerkesztő-dramaturg két évvel ezelőtt díjat alapított a Csány szakközépiskola pedagógusainak - és akkor kezdeményezte, hogy a nagy elődökről közterületet nevezzenek el. A keddi ünnepségen úgy nyilatkozott: igazán szép és nemes gesztus a várostól, hogy nem feledkezett meg az Udvardyakról.
Udvardy Ignác fia, Udvardy Ignác Ödön a nagybányai festőiskola egyetlen zalaegerszegi származású képviselője volt, aki kiállított a Nemzeti Szalonban is, Nagyváradon együtt tanított Juhász Gyulával, és ismerte Ady Endrét is. 1944-ben tért vissza Zalaegerszegre, itt is halt meg 1961-ben. Korában elismert, mára talán kissé elfeledett alkotásai június 8-ig láthatók, a Gönczi Galériában.
Udvardy Ignác Ödön festőművész (Zalaegerszeg, 1877. augusztus 8. – Zalaegerszeg, 1961. április 1.)
Életrajz:
1895 Nagykanizsán, a piarista gimnáziumban érettségizett
1896-1901 Orsz. M. Kir. Mintarajztanoda, Budapest
1900-tól rendszeres kiállító a Nemzeti Szalonban és a Műcsarnokban
1901 A nagyváradi premontrei gimnázium tanára
1919 A tanácsköztársaság alatt a Nagyváradi Képzőművészek Testületének vezetője
és a Püspöki Múzeum igazgatója.
1920 A román hatóságok megszüntették a váradi premontrei gimnáziumot, Udvardyt nyugdíjazták
1922 Tanulmányút Németországba, utána sikeres egyéni kiállítás Nagyváradon
1923 Tanulmányút Rómába, utána sikeres egyéni kiállítás Nagyváradon
A nagybányai művésztelepre költözött, képei árából három házat is vásárolt
a városban, amelyeket később sorra eladogatott.
1925, 1928 Egyéni kiállítás Nagybányán

1927 A Nagybányai Festők Társasága törzstagja
1928 A Nagybányai Festők Társasága helyettes ügyvezetője
1938 Firenzei tanulmányút, utána visszaköltözött Nagyváradra, ahol egyéni kiállítást rendezett
1940 Búcsúkiállítás a nagyváradi premontrei gimnázium épületében
1941 Budapestre költözött
1942 Nagysikerű kollektív kiállítás Pituk Józseffel és Morzsa Morhardt Gyulával a
Műbarát Mária Valéria utcai helyiségében
1944 Hazaköltözött Zalaegerszegre
1959 A Megyei Képzőművészeti Munkaközösség elnöke
1990 Emlékkiállítás a zalaegerszegi Göcseji Múzeumban
Művei közgyűjteményekben:
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg
Megyei Képzőművészeti Múzeum, Nagybánya