2013.05.11
Győztes szenterzsébethegyi szelídgesztenyefa
A közel fél évezredes matuzsálem összesen 194 szavazatot kapott a város fája címért meghirdetett versenyre, melynek eredményét pénteken ismertették. A szavazók egyébként összesen 10 fa közül választhatták ki a számukra legkedvesebbet.
A város legöregebb fáját összesen hét felnőtt ember képes csak körbeérni. Ez azt jelenti, hogy a több, mint 450 éves matuzsálem törzsvastagsága meghaladja a 7 métert. 1978-ban villámcsapás érte, melynek következtében néhány nagyobb átmérőjű koronaága leszakadt, de így is életben maradt.
A város fája verseny eredményhirdetésén Balaicz Zoltán alpolgármester arról biztosította a jelenlévőket, hogy a 13 méter magas szelídgesztenyefát tanúfaként korlátlan ideig meg kívánja őrizni. Ő és Horváth Zsuzsa városi főkertész külön szóltak arról a három fáról, amely a legtöbb szavazatot kapta (a győztes mellett a Göcseji Múzeum előtti platán és az Erkel utcai mamutfenyő).
Abban, hogy ez a gesztenyefa még mindig él, nagy szerepe volt a mindenkori tulajdonosoknak, illetve szomszédaiknak. Így Horváth Alajosnak, illetve Rózsa Vilmosnénak, akik az utóbbi évtizedekben őrizték féltve a mostani ünnepeltet.
A város fájának megőrzését a telek tulajdonosának valamint szomszédjának egy-egy növényvásárlási ajándékutalvánnyal Balaicz Zoltán köszönte meg.
Szóljon hozzá...