Fontos, hogy a végzősök világot lássanak, ezért szeretettel engedi el őket a város. Borsos Anna a Zrínyi Gimnázium végzős diákjának énekével kezdődött az ünnepség. Tizenöt éve hagyomány, hogy a ballagó diákokat a város polgáraivá fogadják. Idén 48 osztályból 1240 diák végez.
Gyutai Csaba polgármester köszöntőjében hangsúlyozta: életük legnagyobb pillanatai előtt állnak a ballagó diákok. Hozzátette még: amit a középiskolában nem sikerült megszerezni, azt később az élet nehezen pótolja. Az ünnepség a végzős diákok fellépéseivel zárult.
A legeredményesebb diákokat jutalmazták
66 tanulmányi és sportversenyen eredményesen szereplő végzős diákot jutalmaztak a díszteremben. A tanulók országos középiskolai és szakmai versenyeken, valamint országos diákolimpián értek el kiváló eredményeket. Akad olyan is, aki nemzetközi természettudományi versenyen kapott aranyérmet és a jövőjét fizikusként képzeli el.

A díjazottak között számos olyan tanuló van, aki több tantárgyban is rendszeres versenyző volt. A fiataloknak oklevelet és jutalomkönyvet vehettek át Gyutai Csaba polgármestertől.
A város reméli, a diákok tehetségüket felsőfokú tanulmányaik után a városban kamatoztatják majd.
Fotó: Seres Péter