Egerszeginfo logo

Hírek

2013.04.20

Csak így tovább! ZTE-BKV Előre: 1-0


Nehéz mérkőzésen győzött a ZTE a szívósan védekező budapestiek ellen. Ez volt sorozatban a csapat negyedik győzelme, mely egyelőre stabil 5. helyezést eredményezett. Az NB II. elitjében maradáshoz még sok ilyen győzelemre lesz szükség!

Twitter
ZTE FC–BKV ELŐRE 1–0 (1–0)

Zalaegerszeg, 1650 néző. Vezette: Mészáros I. (Becséri G., Mohos M.)

ZTE: Jahic – Kocsárdi, Budovinszky, Bogunovics, Nagy Z. – Simonfalvi (Kovács G., 74.), Hajdú N. – Seyé (Sluka, 83.), Grbics, Frizoni (Babati, 61.) – D. Pavicsevics. Vezetőedző: Simon Antal

BKV ELŐRE: Horváth G. – Tóth M., Wilson, Nyárasdi – Máj (Michel, 69.) – Tóth A., Mayer (Berki, 55.), Horváth L., Sebők I. – Szabó V., Eszlátyi. Vezetőedző: Soós Imre

Gólszerző: Seyé (1–0) a 24. percben

MESTERMÉRLEG:

Simon Antal: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. A BKV csapatában több jó felépítésű, képzett futballista is van, remekül védekeznek. Egy góllal azért megérdemelten nyertünk. Nem játszottunk jól, egy kicsit lassú és körülményes volt a futballunk. Annak azért mindenképpen örülök, hogy itthon tartottuk a három pontot.

Soós Imre: – Megemelem a kalapom a fiúk előtt. Két hét alatt öt meccset játszottunk, nem is akármilyen csapatok ellen. Ezen a találkozón is eltüntettük a két csapat közti tabellán elfoglalt különbséget.
Forrás: Nemzeti Sport

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat