A városközpont egyik emblematikus épületét a Modern Városok Program részeként hozzák rendbe. Ez a fejlesztés egy újabb fontos városrehabilitációs elem. A Kvártélyház első szárnyai 1765-ben épültek.
Hasonló homlokzat-felújítást legutóbb 1970-ben végeztek. A Levéltár épületét a 90-es évek elején belülről modernizálták, ám a teljes korszerűsítéssel még adós volt a város. Cél, hogy a történelmi jellegű épületeket megőrizzék .
A belváros régi építményeinek megszépítése kiemelt jelentőségű. A rekonstrukció részeként vakolatot javítanak, víztelenítik a lábazatot, továbbá helyreállítják a homlokzati díszeket, és felújítják a nyílászárókat. A figyelem kiterjed a biztonságos vízelvezetésre és a tetőszerkezet állapotára is. A munka várhatóan 2020 első felében befejeződik.
A Wikipediáról:
A zalaegerszegi Kvártélyház Mária Terézia rendeletére az átvonuló katonák szálláshelyéül 1765-ben épült. A XVIII. sz. végén a megyei tisztviselők szolgálati lakása, egy ideig patika is volt. Valószínűleg a 19. század közepén egy szintet ráépítettek. Az udvar hátsó részén lévő szárny 1872 körüli, neoklasszicista nagytermét 1891-ben alakították ki. Ma ez a terem Zalaegerszeg városi közgyűlési terme, falait Csány László, Deák Ferenc és Zrínyi Miklós nagyméretű képei díszítik. 1928-ban Kotsis Iván tervei alapján a második emelettel bővült, akkor épült a nyugati neobarokk homlokzat és az erkély is. A timpanonban a vármegye címerét helyezték el. Az 1960-as évek elejéig nyomda működött az épületben, a járási rendszer megszüntetéséig a Járási Tanács székháza volt, ma hivataloknak ad otthont.
Földszinti részén két relief található, az egyik Béres János munkája gróf Széchenyi István születésének kétszázadik évfordulójára, 1991-ben felavatott dombormű. A másik egy koronaőr lovaskatonát ábrázol tarsolyán a megyecímerrel, felirata: Szala vármegyei koronaőrző 1791, ami Németh János kerámiája.
A Kvártélyház udvara számos alkalommal adott otthont kulturális rendezvényeknek. Az első ilyen az 1860-as évekre datálható. Legjelentősebbek a Zenélő Udvar (1980–1983), az Udvarok Fesztivál (2000–2001). 2007 óta Kvártélyház Szabadtéri Színház néven teátrum várja a publikumot a nyári estéken.
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | |||