Egerszeginfo logo

Hírek

2018.12.31

Új esztendő, új remények


Sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk minden kedves olvasónknak! Ehhez néhány gondolatot és reményt szeretnénk megosztani Önökkel.

Twitter

2019, furcsa leírni és kimondani ezt az évszámot. Jövőre már hússzal végződik az új szám. Szinte hihetetlen, hogyan repülnek ezek a számok életünkben. Ezektől a pörgő évszámoktól a lényeges dolgok még nem változnak meg, hiszen holnaptól is tél lesz, ha nincs is hó, másodikán kezdhetünk ismét dolgozni, a gyerekek harmadikán iskolába járni.

A változásnak nem most, ebben a néhány napban van jelentősége, hanem később, amikor visszatekintünk a régmúlt történéseire. Számomra nagyon emlékezetes az 1969-70-es karácsonyi-szilveszteri időszak. Akkor kollégistaként három nap várakozás után tudtunk csak hazautazni szüleinkhez, mert olyan mennyiségű hó hullott, hogy még a vonatok sem tudtak elindulni a vasútállomásról. Három nap várakozás után nagy nehezen elindulhattunk, de a Csömödérig tartó egy órás út, három óráig tartott. Ugyanis kidőlt fákat és egyéb tereptárgyakat kellett eltávolítani sínekről. Csömödérben aztán egy olajipari cég melegedőjében töltöttünk még néhány órát, mert a Zalaegerszegen rekedt tanácselnökünk hazagyalogolt 13 km-re lévő kisfalunkba, ahol riasztotta szüleinket. Lovas szán érkezett értünk, hogy a bőröndjeinkkel hazaszállítsanak bennünket.

Sok barátunk születésnapjára igyekszünk olyan ajándékot adni, melyből kiolvashatják a születésük évében történt eseményeket, történéseket. Ehhez segítséget nyújt a könyvtárunk, ahol az egykori, akár az ötvenes évek újságaiból másoltathatunk cikkeket, oldalakat, vagy a Múlt-Kor online rendszeréből tölthetjük le, hogy mi történt a szülinapunkon az országban és a világban. Sok-sok meglepő cikket olvashatunk, amelyek a születésünk évében történtek: sportesemények, nagy koncertek, politikai hírek, találmányok. Jól mutatják azt a kort, amelyben megszülettünk.

A közelmúltat még nehéz értékelni, de ha már lezártuk a 2018-as évet, rátekinthetünk, és megkérdezhetjük magunktól, milyennek látjuk így, hogy már elmúlt. Mit hozott számunkra? Elégedettek voltunk-e vele? Most még frissek az emlékek.

Választási év volt. Jól választottunk? Azt kapjuk, amit ígértek politikusaink? Jobb lett a magyar foci, vagy tovább menetel-e ZTE FC, bejut-e kosárcsapatunk a rájátszás elitjébe? Hogyan foglalkoznak velünk a kórház sürgősségi, vagy egyéb osztályain?

Most elkezdődik egy új év, még eldönthetjük, mire fordítjuk a rendelkezésünkre álló időt és energiát. A válasz sokszor egyszerűnek tűnhet: szeretnék több időt tölteni a szeretteinkkel, kevesebb alkalommal veszekedni, fogyókúrázni, és hálát adni minden napért… Azt azonban most kell elhatároznom, hogy mit fogok tenni mindezért.

Izgalmas kérdések. Ha néhány év múlva visszatekintünk a 2018-as esztendőre, talán azt fogjuk mondani: „emlékszel, rosszul kezdődött, de később megváltozott sok minden.” A politikusok végre összefogtak, nem egymással, hanem az ország és a kisemberek érdekével foglalkoztak. A kórházakban, iskolákban volt WC- és kéztörlő papír, a ZTE FC feljutott az első osztályba, a ZTE KK érmes helyezést ért el. Városunk szemét- és szelektív hulladékgyűjtése megoldódott, tiszta és rendezett a házak környezete. Az Alsóerdőre sétálva úton-útfélen nem a kutyapiszokban, a széttöredezett padokban kell „gyönyörködni”.

„Nem adhatok mást, csak mi lényegem.” Idézetek, melyeket mind ismerünk, és álmunkból felébredve is tudjuk: Az ember tragédiájából valók.

„ember: küzdj és bízva bízzál!”

Fotók: a múlt illusztrációi fotóklubos és levelezőlapos régi felvételekről

 

Forrás: For Signo

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat