Sokan csak álmodoznak a világűrről, de néhány magyar fiatal most közelebb kerülhet hozzá. Több mint 25 diák vesz részt a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) idei nyári űrtáborában Zalaegerszegen.
Egy hét űrélmény átélése közben számos hazai űrkutató szakemberrel találkozhatnak, sőt a nemzetközi Holdfalu-koncepcióba is belekóstolhatnak. „Társaságunk 1994 óta szervezi meg az érdeklődő fiatalok számára űrkutatási táborát. A résztvevő diákok közül sokan műszaki, illetve természettudományos pályán tanultak tovább, többen pedig maguk is űrkutatókká váltak” – mondta dr. Hirn Attila, a Magyar Asztronautikai Társaság főtitkára.
Az elmúlt évek során a táborozók felejthetetlen élményekkel gazdagodtak, a megszerzett ismereteiket később számos helyen tudták kamatoztatni. Életre szóló élmények és barátságok kialakulása mellett a diákok a hét során elismert hazai űrkutatási szakemberektől hallhatnak exkluzív előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt. Eközben egy egész héten át kitartó szakmai feladattal is megbirkóznak, csoportokban együtt dolgozva. Az ország minden tájáról, sőt határainkon túlról is érkező táborlakók ugyanakkor megismerhetik a környéket, élvezhetik a nyár pillanatait.
A 2018-as tábor is bővelkedik majd különleges elfoglaltságokban, tartalmas programokat kínál. A helyszín Zalaegerszeg, a tábor időpontja 2018. július 8. (vasárnap) – július 14. (szombat). Az idei Űrtábor vezérfonala az amerikai Apollo holdprogram közelgő fél évszázados évfordulója lesz.
Decemberben emlékezik majd meg a világ az Apollo–8 startjának 50. évfordulójáról. Ezen az űrhajón jutottak először égi kísérőnk közelébe emberek. Az Apollo–8-ról és a holdprogrammal kapcsolatos más érdekességekről szakavatott előadók tolmácsolásában hallhatnak az űrtábori résztvevők. De szóba kerül a holdi bányászat és a Hold, mint a majdani Mars-utazás „ugródeszkája” is. Megismerkedhetnek a fiatalok az űrhajósokat a világűrben érő sugárterheléssel kapcsolatos kutatásokkal.
„Az idei évben egy különleges projektfeladattal készültünk az űrtáborozó diákok számára. Az Európai Űrügynökség nem olyan régen bejelentette a Holdfalu koncepcióját, és az egész táborunkon átívelő feladatunk ehhez fog kapcsolódni” – árulta el a tábor vezetője, dr. Bacsárdi László.
Az idei űrtábor partnere az Új Nemzedék Központ és a Vega Csillagászati Egyesület. A tábor támogatója az InnoStudió, a SpaceApps és az Űrvilág űrkutatási hírportál. A MANT űrtábori mentorprogramja keretében több táborozó diáknak mentorok vállalták át a részvételi díjukat.
Magánszemélyek mellett támogatást adott a Sárhegyi és társa ügyvédi iroda és a New Space Consulting Kft.
Az űrtáborral kapcsolatos részletes információ az alábbi címen érhető el:
http://www.mant.hu/urtabor
További tájékoztatás kérhető:
Bacsárdi László, MANT alelnök, táborvezető
e-mail: bacsardi.laszlo@mant.hu, mobil: (30) 266-6845
HÁTTÉRANYAG
A Magyar Asztronautikai Társaság
A Magyar Asztronautikai Társaság jogelődje 1956-ban alakult. Küldetése azóta is változatlan, legfontosabb célkitűzései az alábbiak: terjeszteni az űrhajózási-űrkutatási ismereteket; egységes magyar szaknyelv kialakítása az asztronautikában; foglalkozni az ifjúsággal, és erősíteni azt az elvet, hogy az űrtan nem csak az űrhajózást jelenti, hanem jelen van mindennapi életünkben: a katasztrófa-előrejelzéstől kezdve a termésbecslésen és a műholdas helymeghatározáson át az orvos-és jogtudományig egyaránt. A MANT az űrkutatás iránt érdeklődő és az űrtevékenységgel aktívan foglalkozó hazai szakembereket tömöríti. A társaság szakmai programok (konferenciák, szemináriumok, találkozók) szervezése mellett minél szélesebb közönséghez szeretne szólni, a fiataloktól az idősekig egyaránt. Az általános és középiskolás fiatalok számára pályázatokat, programokat, a felsőoktatásban tanulók számára szakmai fórumot, Űrakadémiát szervez.
Megjelenik nagy tudománynépszerűsítő rendezvényeken. Rendszeres kiadványokat jelentet meg (Űrtan Évkönyv, Körlevél). További információk a Társaságról: http://www.mant.hu
Az űrtáborok rövid története
Az űrkutatás iránt érdeklődő fiataloknak szóló tábor hagyományai egészen 1994-ig nyúlnak vissza. A tábort – Ifjúsági Űrtábor néven – dr. Abonyi Ivánné, a MANT akkori főtitkárhelyettese hozta létre azzal a szándékkal, hogy megismertesse a fiatalokat az űrkutatással. A program, a lebonyolítás évről évre egy kicsit változott, fejlődött. Ezekben az években a tábor programját nagyrészt hazai űrkutatási szakemberek által tartott előadások, vetélkedők, valamint kirándulások tették ki. A tábor 13–18 év közötti középiskolásokat szólított meg. A 2000-es évek elejétől bővültek az aktivitást és kreativitást igénylő programok (rókavadászat, rádiózás, Mars-szimuláció, vízirakétázás, búvárkodás és még sok minden más), és az időtartam a kezdeti 6 napról 10 napra nőtt. 2010-től a tábor időtartama hat nap, a célcsoportja továbbra is az űrkutatás és az űrtevékenységekkel kapcsolatos tudományok – fizika, biológia, matematika, egészségügy, jog, informatika, mérnöki tudományok és még nagyon sok minden más – iránt érdeklődő középiskolások. Az elmúlt űrtáborok szervezésében közreműködők lelkes munkája nyomán több száz fiatalnak tudtuk megmutatni az űrkutatás varázslatos világát.
A tábor eddigi helyszínei: Kecskemét (1994), Eger (1995), Veszprém (1996, 1997), Győr (1998), Kecskemét (1999), Sopron (2000), Debrecen (2001), Székesfehérvár (2002), Budapest (2003), Kiskunhalas (2004), Gyulaháza (2005), Szentlélek (2006), Hollóstető (2007), Szentlélek (2008), Gyomaendrőd (2010), Sátoraljaújhely (2011), Kecskemét (2012), Alsómocsolád (2013), Felsőtárkány (2014), Sopron (2015), Debrecen (2016), Bakonybél (2017)
Fotó: urvilag.hu
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | ||||||
2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 |
9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 |
16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 |
23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | 29 |
30 | 31 | |||||