Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Járásbíróság azt a három férfit, akik európai uniós támogatások ígéretével több mint 18 millió forintot csaltak ki egy házaspártól.
A bíróság által megállapított tényállás szerint a megyeszékhelyen az I. rendű vádlott 2015 decemberében elhatározta, hogy a sértett házaspártól egy kitalált történettel fog pénzt szerezni. Ennek megfelelően a III. rendű vádlott egy befolyásos, európai uniós támogatásokat intézni tudó személy szerepét játszotta el, és az uniós támogatások megszerzését ígérte nagyobb összegű készpénz ellenében. A III. rendű vádlott és a sértettek közötti találkozókon a II. rendű vádlott is jelen volt, megerősítve a házaspárt abban, hogy a támogatás megszerzésének nincs akadálya. A sértettek ennek érdekében több alkalommal összesen 18.041.350,- Ft készpénzt adtak át a vádlottaknak, akiknek célja kizárólag a sértettek pénzének jogtalan megszerzése volt, hiszen valójában semmilyen európai uniós támogatást nem intéztek, erre lehetőségük sem lett volna.
A férfiakat a bíróság bűnösnek találta folytatólagosan és társtettesként elkövetett csalás bűntettében, ezért az I. és III. rendű vádlottakat 2 év szabadságvesztéssel sújtotta, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, a II. rendű vádlott esetében 1 év 6 hónap szabadságvesztést szabott ki, végrehajtásában 2 év próbaidőre felfüggesztve.
Egyetemlegesen kötelezte a vádlottakat a sértettek részére 18.041.350,- Ft megfizetésére. Az ítélet nem jogerős.
Az I. r. vádlott a felmentéséért fellebbezett, a II. vádlott és védője, a III. r. vádlott védője, továbbá az ügyész a fellebbezés benyújtására 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |