A Földön több mint egymilliárd ember nem jut egészséges és elegendő ivóvízhez. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO becslése szerint a fejlődő országokban valamennyi betegség 80 százaléka és évente kétmillió idő előtti halál a szennyezett vízre vezethető vissza. Az ENSZ Közgyűlése a 2005-2015 közötti időszakot a "Víz az életért" cselekvés nemzetközi évtizedének nyilvánította, célul tűzve ki, hogy a tiszta vizet nélkülözők több mint fele a ciklus végéig rendes ivóvízhez juthasson.
Zalaegerszegen a víz a konferencia idején többféle szempontból is górcső alá került, s kerül. Az előadások témái között szerepelt a Dráva szabályozás újraértelmezése, ezen belül a holtág rehabilitáció és az ökotudatos gazdálkodás, továbbá a vízfelhasználás szabályozás az élelmiszeriparban, valamint a Zalaegerszeget és környékét érintő arzénmentesítő beruházás, melyről Doszpoth Attila alpolgármester beszélt.

A konferencián szó volt a méltán híres zalai gyógyvizek gyógyító és egészségmegőrző szerepéről is. Ennek jelentőségét a zalaegerszeg.hu-nak Csidei Irén, a Képzési Központ igazgatója foglalta össze.
A szakmai konferencia zárásaként holnap értékelik azokat az alkotásokat, melyek a Zalavíz Zrt. által meghirdetett pályázatra érkeztek, s ma már láthatók voltak a Képzési Központ aulájában.