2018. február 9-11. között 20 futsal csapat mérkőzött meg a „Magyarország diákolimpiai bajnoka” címért Pécsett. Az V-VI. korcsoportos fiú csapatok versenyét egyszerre két helyszínen rendezte meg a Baranya Megyei Diáksport Tanács a Magyar Diáksport Szövetség megbízásából: a Gandhi Gimnázium, valamint a Széchenyi Gimnázium Sportcsarnokában.
Ma már nemcsak a labdarúgás, de a futsal is egyre népszerűbb a fiatalok körében. Ezt támasztja alá, hogy az idei tanévben a tavalyi tanévhez képest több mint 10%-al több, 407 csapat vágott neki a futsal diákolimpiai küzdelmeknek A több száz teamből a 19 megye és a főváros legjobb csapata jutott el a február 9-11. között Pécsett megrendezésre kerülő Országos Döntőbe.
A hétvégi verseny pénteki ünnepélyes megnyitóján a versenyző fiatalok diákolimpiai esküt tettek, majd szombat és vasárnap a küzdelmek következtek. A versenyek végén a három dobogós mellett elismerésben részesült a legjobb kapus, a legjobb mezőnyjátékos, a gólkirály és a bajnokcsapat testnevelője is. A Diákolimpia® versenyek fővédnöke Áder János, védnökei közt pedig megtalálható többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Palkovics László közoktatásért felelős államtitkár is.
A hétvégi rendezvénynek otthont adó Pécsett nagy támogatottsága és elismerése van a sportnak. A megyei jogú város polgármestere, Páva Zsolt korábban többször is hangsúlyozta: a kultúra fontos és megkerülhetetlen része a sport. Pécs ebben is figyelemre méltó múltat, gazdag jelent és reményteljes jövőt tudhat magáénak. A baranyai megyeszékhelyet nemcsak a kultúra, hanem a sport és a kosárlabda egyik fellegvárának is tekintik.
A hétvégi Diákolimpia® V-VI. korcsoportos Futsal Országos Döntő fantasztikus hangulatban telt, a verseny legizgalmasabb pillanatairól készült képek megtekinthetők a Diákolimpia® közösségi médiaoldalán (https://www.facebook.com/diakolimpia/). A kétnapos küzdelemben az alábbi iskolák és személyek szerezték meg a dobogós helyezéseket és a különleges elismeréseket.
I. helyezett Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely
II. helyezett Zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium, Zalaegerszeg
III. helyezett Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma, Vác
A legjobb kapus: Oswald Dániel (Szombathely)
A legjobb mezőnyjátékos: Földi Máté (Vác)
A gólkirály: Kovács Sándor Dávid (Székesfehérvár)
A bajnokcsapat testnevelője: Németh Attila
A Diákolimpia ® versenysorozatról
A Diákolimpia ® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 13 MDSZ által rendezett, és további 41 olyan versenyt foglal
magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A
versenysorozatban egy tanév során összesen 270 ezer diák vesz részt, közülük 18 ezren jutnak
el az országos döntőkig. A Diákolimpia ® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a
versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel, Balog Zoltánnal közösen hirdeti
meg. A Diákolimpia ® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a
felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító
eredményei érvényesíthetők. A versenysorozat az előző tanévben ünnepelte a 30 éves
jubileumát.
A Magyar Diáksport Szövetség:
A Magyar Diáksport Szövetséget (MDSZ) 1987-ben alapították és mára a legnagyobb
magyarországi civil szervezetté vált a diáksport területén. A szervezet fő célja, hogy minél több
gyermeket vonjon be sportprogramokba és népszerűsítse az egészségfejlesztő testmozgást. Az
MDSZ küldetése, hogy a testnevelés és a sport minden gyermek életének részévé váljon, egész
életen át. A szervezet testmozgás- és sportprogramokon keresztül támogatja az önkéntesség,
valamint a társadalmi befogadás szemléletének erősítését, fejlesztését Magyarországon. A
Magyar Diáksport Szövetség állandó kapcsolatban áll szinte valamennyi magyarországi
iskolával, és minden évben megrendezi a Diákolimpiát ® , amely az egyetlen országos tanulmányi
verseny a diáksportban.
További információk:
Szilágyi Andrea
Magyar Diáksport Szövetség
szilagyi.andrea@mdsz.hu
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |