12. alkalommal ismerték el kiemelkedő teljesítményükért a megye művészeit, sportolóit, valamint a tudomány, a kultúra, az építészet és a média személyiségeit. 8 gazdasági társaságot is kitüntetett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének helyi szervezete. Átadták a Zalai Príma Díjakat.
Pénteken este a Hevesi Sándor Színházban ünnepélyes gálaműsor keretében adták át a Zala Megyei Vállalkozók Szövetsége (VOSZ) által, az országos Prima Primissima díj nyomán alapított Zalai Prima-díjakat. A rendezvényt dr. Besenczi Árpád, a színház igazgatója mint házigazda, baráti szavakkal nyitotta meg, jelezve, 2013-ban ő is megkapta a díjat, melyet a Jászai-díj mellett őriz nagy becsben.
A gálaműsor első számaként ezután Besenczi Árpád elmondta Karinthy Frigyes A súgó című novelláját, majd az Év vállalkozója díjakat nyújtották át a 2017-ben legjobb teljesítményt nyújtó gazdasági szervezeteknek. Nyolc díj talált gazdára: Zuber Gyula, a ZNET Telekom Zrt vezérigazgatója, Balogh Ferenc, a Gosztola Gyöngye Spa és Élményhotel tulajdonosa, Somogyvári Csaba, a Synetic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. vezetője, Tóth Zoltán, a WHC Kft. ügyvezetője, Mező Gábor, a MERMAID Kft. ügyvezető igazgatója, Bene Miklós, a Stihl Szakkereskedés Műszaki Bolt vezetője, Katona István, az Alpintechnika Kft. tulajdonosa, Dobrádi Mónika, a Szilágyi Testvérek Kft. vezetője vehette át az idei díjakat.
A rendezvényt a társadalmilag elismert országos Prima Primissima Díj mintájára hozták létre. Zalában 10 jelölt közül választották ki a legprímábbakat. Elsőként Virrasztó Zsolt újságíró vehette át az elismerést.
Másodikként a nagykanizsai sakk klub képviselője Nádasi Tamás kapta a Kincsem versenylovat mintázó szobrot és az 1 millió forintos jutalmat.
A harmadik legprímább Szabolcs Péter Munkácsy-díjas szobrászművész lett, aki feleségét is a színpadra szólította. Mint mondta, az elért eredmények közösen születtek.
Az esten színvonalas produkciók szórakoztatták a közönséget. A Hevesi Sándor Színház művészei mellett három díva – Koós Réka, Ladinek Judit és Ulman Zsuzsa énekének, valamint tánckarának is tapsolhatott a közönség.
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | |||||
3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 | 27 | 28 | ||