Színvonalas rendezvényen, a Városi Hangverseny és Kiállító Teremben ünnepeltek az egykori „kőolajos” és jelenlegi dolgozók és vezetők. A 65 év sikereit méltatta Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója, Gecse Péter alpolgármester és Eichinger Attila, Zalai Finomító MOL vezetője. .
A vendégek az előadások között megtekinthették Cakó Ferenc különleges homokanimációját, illetve meghallgathatták Kiss Márton Balázs zongoraművész előadását is. Sok dolgozó vehetett át elismerő oklevelet.
Bővítené a környezetszennyező autógumik feldolgozásával készülő gumibitumen gyártását a Mol Zalai Finomítója, a jelenlegi 5 ezer tonnáról 20 ezer tonnára emelnék a zalaegerszegi üzem kapacitását - közölte a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Zalaegerszegen.
Fasimon Sándor, a zalai olajfinomító fennállásának 65. évfordulóján tartott ünnepi rendezvényen beszélt arról, hogy az 1952-ben indult üzem óriási változásokon ment át az elmúlt évtizedekben. A jelenleg mintegy 100 dolgozót foglalkoztató zalaegerszegi cég mérnöki és szakmai tudásának köszönhetően fejlesztették ki néhány éve a környezetszennyező autógumikat újrahasznosító gumibitument.
Az ügyvezető elmondta, megtalálta a piacát a környezetkímélő, a hagyományos bitumennél kopásállóbb és alacsonyabb zajkibocsátású termék.
Eichinger Attila, a Mol Zalai Finomítójának vezetője kifejtette: a zalaegerszegi üzembe Pozsonyból és Százhalombattáról érkezik az alapanyag, és ide szállítják a Magyarországon összegyűjtött fáradtolaj teljes mennyiségét is. A cég elsősorban az útépítések és az építőipar más szegmense számára állít elő bitumentermékeket.
A zalaegerszegi termelés tavaly meghaladta a 155 ezer tonnát, ennek 90 százaléka exportra készült.
Talán az osztrák és szlovén utak is azért jobbak, mert egyrészt a Zalában előállított bitumen felhasználásával készülnek - jegyezte meg derültséget kiváltva Eichinger Attila.
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |