Egerszeginfo logo

Hírek

2017.09.13

5 tipp a biztonságos őszi közlekedéshez


Tudta, hogy az lehullott falevelek kora reggel pont ugyanúgy csúszhatnak, mintha jégen közlekednénk? Az átmeneti időszakban az autósoknak is nagy figyelmet kell fordítaniuk autójukra és az óvatos közlekedésre. Az Abroncs Kereskedőház szakértői segítségével összeállítottunk 5 fontos szempontot, amelynek segítségével megelőzhetjük az őszi kellemetlenségeket.
Twitter

1. Ne vezessünk úgy, mintha még nyár lenne. A következő hetekben beköszönt az őszi időjárás,
nagy mennyiségben érkezik a csapadék. Az átlag magyar autósok nem nagyon készülnek az
átmeneti időszakra és továbbra is úgy közlekednek, mintha semmi sem történne a következő
hetekben. Pedig ősszel jelentősen megnövekszik a csapadékos napok száma, rövidülnek a nappalok és ezzel párhuzamosan korlátozódnak a látási viszonyok. A szakemberek azt tanácsolják, hogy lassabban, körültekintőbben közlekedjünk, fokozottan ügyelve a követési távolság helyes megválasztására.

2. Ne feledkezzünk meg a szervizről. Bár még odébb van a tél, de már most érdemes készülni a
hidegre. A szervizben ellenőriztessük az autónk világítását, a ködlámpát, a fékeket, a futóművet, a folyadékszinteket és a biztonságtechnikai elemeket is. Kiemelten fontos a fékfolyadék minősége és szükségszerűen annak cseréje, amelyet autótípustól függetlenül 2 évente szükséges megtenni. Nézzük meg, hogy hatékonyan működnek-e az ablaktörlőink, és már a hidegre készülve válasszunk szélvédőmosó folyadékot. Ezeken kívül bármilyen furcsának is tűnik, de tisztíttassuk és ellenőriztessük a klímát is, amelyet ma már télen is rendkívül sokan használnak párátlanításra.

3. A minőségi abroncs biztonságot ad. Az őszi közlekedés során fokozott szerepe van a gumiabroncsoknak. A korszerű, minőségi abroncsokat úgy tervezik, hogy vízelvezetés
szempontjából is kiemelkedőek legyenek, szögezi le a terület piacvezetője, az Abroncs Kereskedőház kereskedelmi vezetője, Tiszay Árpád. Ma már a gyártók vizes körülmények között is tesztelik az autókat, s elmondható, hogy az elmúlt években egyre több termék esetében vizes fékezés tekintetében is jelentős javulás tapasztalható.

4. Nagy sebességnél komoly veszély az aquplaning. Nagy esőzések során - főként lejtős
útszakaszokon - előfordulhat, hogy összegyűlik a víz, mely veszélyt jelenthet az autósok
számára. Ilyen útviszonyok esetén csak nagyon kis sebességgel ajánlott megkísérelni az
áthaladást. Ilyenkor ugyanis megnő az aquaplaning, azaz a vízen futás veszélye. Az abroncs
nem képes a közte és az útburkolat közti vizet kiszorítani, a kerekek úgy elkezdenek csúszni,
mintha jégen lennének. A vízen futást megelőzni, vagy mérsékelni a sebesség csökkentésével
és az abroncs megfelelő állapotával lehet. Egy kopott abroncsnál ugyanis jóval kisebb az
árokmélység, ezáltal kevesebb vizet képes kiszorítani. A gumiabroncsok nyomásvesztésével
pedig csökken a stabilitás és irányíthatóság, emellett növekszik a gördülési ellenállás, a fékút.
Az egyenletes nyomás alatt lévő abroncsokkal nő az utazásbiztonság, emellett az üzemanyag-
fogyasztás és a szén-dioxid kibocsájtás is mérséklődik.

5. Vigyázzunk! A lehullott falevél csúszhat, mint a jég! Hasonlóan óvatos közlekedésre figyelmezetnek a szakemberek azokon a területeken, ahol nagy felületen van lehullott falevél, mert fagypontnál ez már úgy pont csúszhat, mintha a jégen közlekednénk.

Forrás: KRQ Communications

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat