Aláírták 46 tag részvételével hétfőn az 5G Koalíció alapító nyilatkozatát Budapesten, a Magyarság Házában. A kormányzat, a piac szereplőinek, valamint az egyetemek összefogásának célja az ötödik generációs vezeték nélküli hálózat kiépítése Magyarországon. A tesztkörnyezet helyszíne Zalaegerszeg.
Terepasztalon szemléltették a közeljövő közlekedését. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem modelljei egymással kommunikáltak. Ez egyik lehetősége az 5G hatékony felhasználásának.
A szakmai találkozón Balaicz Zoltán polgármester kiemelte:. a már épülő tesztpálya, az R76-os út és az infokommunikációs hálózat a térség gazdasági fellendülését eredményezi.
A szakma képviselői a legmodernebb, vezetéknélküli kommunikáció társadalomban és gazdaságban betöltött szerepét mutatták be. Rövid időn belül szoftverfejlesztésekre, célirányos egyetemi képzésekre, azaz innovációs kitörési lehetőségekre számítanak.
Az előadások után újra asztalhoz ültek a cégek és szervezetek képviselői, hogy kézjegyükkel ellássák az alapító okiratot. A digitális aláírásokat a kivetítőn is látni lehetett. A résztvevők ezzel elkötelezték magukat, hogy Magyarországot az 5G fejlesztések európai központjává tegyék. A koalíció első plenáris ülését június 30-án tartja.
Fotó: Seres Péter
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | |
7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 |
14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 |
21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 |
28 | 29 | 30 | 31 | |||