A város első írásos említésének 770. évfordulója alkalmából felavatták Zala megye és a testvérvárosok címereit Zalaegerszegen. Az ünnepségekre többek között Erdélyből, Felvidékről és Olaszországból érkeztek delegációk.
Akárcsak a múltban, a jövőben is Zala életének meghatározó pillére lesz Zalaegerszeg – fogalmazott a megye címerének avatásán dr. Pál Attila. A megyei közgyűlés elnöke szerint az itteni fejlesztések a régióra is nagy hatással lesznek.
Ezt követően a Dísz téren leleplezték a testvérvárosok tábláit. Az önkormányzat több mint 10 külhoni partnerrel, köztük határon túli magyar helységekkel tart kapcsolatot. A mostani gesztus egyúttal a nemzet összetartozását szimbolizálja.
A program az avatások után a Díszteremben ünnepi fogadással folytatódott. A külügyminisztérium államtitkára, Dr. Balogh Csaba köszöntőjében elsőként a megyeszékhely eredményeit méltatta. Mint mondta, a meghatározó beruházások lehetőséget adnak a külhoni kapcsolatok további mélyítésére.
Az eseményen aláírták azokat a szerződéseket, melyek értelmében Barót, Nyárádszereda, és Dunaszerdahely Zalaegerszeg testvér illetve baráti városává vált.
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |