Egerszeginfo logo

Hírek

2017.06.12

Életfogytiglan a zalaegerszegi gyilkosság vádlottjának


Nem jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék büntetőtanácsa azt a férfit, akit a 2016 júniusában Zalaegerszegen történt gyilkossággal vádoltak. A vádlott legkorábban 27 év után kerülhet feltételesen szabadlábra.

Twitter

A büntetett előéletű vádlott élettársi kapcsolatot létesített Zalaegerszegen egy, a főváros mellett élő nővel, ám a kapcsolatuk megromlott, s a nő hazaköltözött. A férfi ebbe nem tudott beletörődni, vissza akarta szerezni, de a nő ultimátumot adott: akkor jön vissza, ha a vádlott elmegy érte. Ehhez azonban a munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkező férfinek pénzre volt szüksége. Bár a rokonoktól kapott 14 ezer forintot, ez még kevés volt az utazásra, így elhatározta, hogy pénzt szerez.

A vádlott kesztyűt és egy váltás ruhát vett magához, s 2016. június 24-ről 25-re virradóra a kerítésen átugorva bejutott egy zalaegerszegi családi ház udvarára, s miután felfeszítette a bejárati ajtót  bement a  házba. Az egyik szobában egy ágyban fekvő alvó alakot talált, akit  a helyszínen magához vett 92 cm hosszú, 2 cm átmérőjű vascsővel több alkalommal is megütött. Az ütések az alvó, védekezésre képtelen sértett fejét érték, s olyan súlyos sérülést okoztak, hogy a nő belehalt a bántalmazásba.

Ezt követően a vádlott alaposan átkutatta a lakóházat, s 90 ezer forint készpénzt vett magához. Arra, hogy a tettes körülbelül ennyit vitt el, abból lehetett következtetni, hogy az áldozat minden kiadásáról, bevételéről, életének eseményeiről pontos számadást vezetett egy naptárban. A kimutatások szerint 90 ezer forintnak kellett lenni otthon, ám a történtek után nem találtak pénzt a lakásban. Mindezek után a vádlott kávét és különféle háztartási tisztítószereket szórt, locsolt szét a házban, majd 1 óra 48 perc múlva távozott. Az időt azért tudni pontosan, mert az érkezését és a távozását felvette egy közeli biztonsági kamera. A férfi ezután a belváros felé indult, útközben eldobta a lecserélt ruhát, s nem sokkal később egy belvárosi kamera felvételén látható, amint egy táskával a kezében halad. A vádlott másnap elutazott a volt élettársáért egy Budapest melletti településre.

Az egyedül élő sértett szomszédjainak napokkal később tűnt fel, hogy egy ideje nem látták az asszonyt, a postaláda sincs kiürítve, majd az utcáról benézve észlelték, hogy a bejárati ajtót felfeszítették. Ezt követően értesítették a rendőrséget.

A történtekről a vádlott többféle vallomást is tett: először tagadott, majd beismerte, hogy bement az udvarra, mivel ismerőse erre kényszerítette, majd végül azt vallotta, hogy csupán pénzt akart szerezni, ennek reményében indult útnak azon az estén. A házat véletlenszerűen választotta ki: úgy vélte, nem talál benn senkit. Amikor azonban az alvó nő felriadt, a nála lévő vascsővel – elmondása szerint kétszer – megütötte. Többször is hangsúlyozta, hogy nem akarta megölni, csak megijedt, mikor a nő felébredt és ijedtében ütött. Elismerte, hogy a lakásban kutatott, de azt mondta, nem vitt el semmit. A korábbi tárgyaláson utolsó szó jogán sajnálatát és megbánását kifejezve bocsánatot kért a történtekért.

A bíróság ezt a vallomást nem tudta elfogadni, több bizonyíték is ellene szólt: a szakértői vizsgálatok, a helyszíni szemle, a kamarák felvétele, a mobiltelefonjából kinyert információk, a gyilkosság utáni nap történései, hogy hirtelen pénze lett az utazásra, nem támasztották alá az általa elmondottakat, a genetikai vizsgálatok pedig a vasrúdon és egy, a házban lévő késen is kimutatták a vádlott DNS-ét.  A vádlottat a bíróság 2017. június 8-án emberölés büntettében mondta ki bűnösnek és életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte, valamint 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 27 évben határozza meg a törvényszék. Ez az adható 25-40 év közötti időtartam minimumától kis mértékben eltér, amit azzal indokolt, hogy a vádlott feltételes szabadságvesztés ideje alatt követte el a bűncselekményt.

Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, így az nem jogerős. A vádlott – szintén nem jogerős döntés értelmében – továbbra is előzetes letartóztatásban marad.

Már az ítélet kihirdetése után zavar keletkezett a tárgyalóteremben, a jelenlévők bekiabálással zavarták meg az ítélethirdetést, így többjüket távozásra szólította fel a tanács elnöke. Az ülés berekesztése után pedig az épületből távozó újságírókat és operatőröket is zaklatták, de a biztonsági szolgálat munkatársai megakadályozták a további atrocitásokat.

Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat