2017.05.26
Virágos Egerszeg pályázat
Tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a Virágos Zalaegerszegért Pályázatát az önkormányzat. Pályázni július 30-ig lehet, a zsűri augusztus végéig választja ki a legjobbakat. A megmérettetésre magánszemélyeket és közösségeket várnak. A kiírás idén új kategóriával bővült.
A környezetszépítés minél több polgár célja kell hogy legyen – hangzott el a sajtótájékoztatón. Vigh László országgyűlési képviselő úgy fogalmazott: céljuk, hogy az itt élők úgy virágoztassák fel lakóhelyüket, ahogyan azt a politikusok teszik Zalaegerszeggel. Ezzel Balaicz Zoltán polgármester is egyetértett, aki köszönetet mondott a városlakóknak a korábban elért sikerekért.
A megyeszékhelyről nemrég egy delegáció utazott Hollandiába, egy Amszterdam melletti virágfesztiválra. A küldöttek hasznos tapasztalatokkal felvértezve tértek haza.
A versenyt szervező Városgazdálkodási Kft. eddig több mint 100 balkonládát ültetett tele virágokkal, melyek a belvárost díszítik majd. A cég ezzel, illetve egy újdonsággal igyekszik motiválni a jelentkezőket.
Az első három helyezett értékes utalványokban részesül.
Szóljon hozzá...