Egerszeginfo logo

Hírek

2017.05.16

Emlékmúzeumot avattak városunkban


Emlékmúzeumot avattak Zalaegerszegen, a volt Államvédelmi Hatóság székházában, mellyel a kommunizmus áldozataira emlékeznek. Az avatón elhangzott: akkor erősödünk meg, ha hűek maradunk mindahhoz, amiért a mártírok életüket adták.
Twitter
A megnyitón először Pál Krisztina énekelt, majd H. Horváth Gyula emlékeztetett: Zalaegerszeg egy nyertes pályázatnak köszönhetően úgynevezett Büszkeségpontot hozhatott létre. Ennek eredményeként az Emlékbizottság támogatásával több mint 33 millió forintból alakították ki a múzeumot.

Kiss Bódog Zoltán, a Politikai Foglyok Szövetségének Zala Megyei elnöke beszédében rámutatott: A magyar szabadságharc vérbefojtása és az ezt követő megtorlás máig érvényes üzenetet hordoz.

Az emlékező szavak után koszorúzással hajtottak fejet a kommunizmus áldozatai előtt. Az ünnepség végén Kaján Imre múzeumigazgató mutatta be a létesítményt, s idézte fel a múlt rémtetteit.

Az egykori ügyeletes tiszt szobájában korabeli rádió hallható. Az ide betérő olvashat történeti összefoglalót, s láthatja azt is, hogyan zajlott akkoriban a vallatás.

A múzeum ezen a héten délután 2-től 5 óráig csoportosan óránként látogatható. A későbbiekben történelmi jeles napokon, illetve a Göcseji Múzeummal egyeztetett időpontokban tekinthető meg.
Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat