Egerszeginfo logo

Hírek

2017.02.14

Kiskorúakat veszélyeztetett


A Zalaegerszegi Járásbíróság 2017. február 14-én hozott nem jogerős ítéletet azzal a férfivel szemben, aki a neten keresztül kislányokat kért meg arra, hogy mutassák meg magukat neki meztelenül.

Twitter

 

A 30-as éveiben járó férfit az ügyészség azzal vádolta meg, hogy 2012 júliusában, valamint 2013 márciusában egy internetes csevegő programon női nevet megadva regisztrált, s kapcsolatba lépett egy 9, illetve egy 13 éves kislánnyal, akiket arra kért, hogy mutassák meg magukat neki webkamerán keresztül meztelenül. Az ügyészségi vádirat szerint vádlott erről videó felvételeket, digitális képeket készített, amelyeket számítógépén egy jelszóval védett fájlba mentett. Ennek alapján az ügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat a férfi ellen. /A Büntető törvénykönyv ugyanis kimondja: aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről vagy személyekről pornográf felvételt készít, kínál, átad, vagy hozzáférhetővé tesz, egy évtől öt évig büntethető./

A vádlott tagadta az ellene felhozott vádakat, s miután az ominózus felvételeket az informatikai szakértők sem találták meg, ezért a bíróság úgy ítélte meg, hogy a felvételek készítése, s ezáltal a gyermekpornográfia bűntette nem bizonyítható.

Azt azonban a rendelkezésre álló adatok és bizonyítékok alátámasztották, hogy a férfi felvette a kapcsolatot a lányokkal, akiket meztelenkedésre bírt rá. Ezzel pedig a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét valósította meg, ugyanis „züllött életmód folytatására rábírt, illetve törekedett rábírni” tizennyolcadik életévét be nem töltött személyeket, s ezzel az erkölcsi fejlődésüket súlyosan veszélyeztetve. E bűntett egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Mindezért a bíróság a vádlottat 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében találta bűnösnek, s halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte, valamint elrendelte vele szemben a Zalaegerszegi Járásbíróság által 2010 szeptemberében, egy korábbi bűncselekmény miatt kiszabott 1 év börtönbüntetés utólagos végrehajtását is.

Az ítélet nem jogerős: mind az ügyész, mind a vádlott és védője 3 nap gondolkodási időt tartott fenn.

Van segítség

A közösségi portálok veszélyeiről a rendőrség bűnmegelőzési egységének munkatársai felvilágosító előadást tartanak a diákoknak: bárki felkeresheti az illetékes kapitányságot ilyen kéréssel.

A Zala megyei kapitányságok elérhetősége itt található meg:

http://www.police.hu/ugyintezes/szerv/orszagos-rendor- fokapitanysag/zala-megyei-rendor-fokapitanysag

 

A fotók illusztrációk!

 

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat