Egerszeginfo logo

Hírek

2016.12.18

Zalaegerszegért díjazottak


Átadták a Zalaegerszegért-díjakat. 23 éve ismerik el ily módon azokat, akik tevékenységükkel növelik és öregbítik a város jó hírnevét. Idén kilenc magánszemélyt és egy szervezetet tüntettek ki.

Twitter

A díjazottakról a novemberi közgyűlésen döntött a városvezetés. 1993 óta eddig összesen 198 magánszemély és 33 szervezet vehetett át elismerést. Őket a városfejlesztésben-, művészetben-, oktatásban-, egészségügyben-, a szociális- és sportéletben végzett kiemelkedő munkájukért jutalmazták.

Pénteken a magánszemélyek mellett egy szervezet, a Városi Vegyeskar Egyesülete kapott Zalaegerszegért-díjat. A kórus művészeti munkáját 2003 óta Kovács Kata irányítja. A kórus évente több önálló hangversenyt ad és rendszeresen fellépnek Zalaegerszeg ünnepi műsorain is. Jövőre fennállásuk 60. évfordulóját ünneplik.

Elismerést vehetett még át Frimmel Gyula grafikusművész, Harmatos László, az andráshidai városrész közösségének meghatározó alakja, Nagy Ferenc a Hevesi Sándor Színház szervezési osztályának vezetője, Dr. Máhr Károly onkológus, belgyógyász, Piotr Przytoczki lengyel testvérvárosunk Krosno polgármestere, Sándorné dr. Habil Kriszt Éva a BGE Pénzügyi és Számviteli karának intézetvezetője, Schreiner Jenő népzenész, Vajda László nyugalmazott középiskolai igazgató, és Dr. Zajzon Géza mérnök.

Forrás: Városi Portál

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. október
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat