2016.10.19
Ivókút a Deák téren
Díszkutat avattak a Zala Megyei Mérnöki Kamara fennállásának 20. évfordulója alkalmából. A hétfő délelőtti ünnepségen Béres János szobrászművész alkotásával gazdagodott a város szívének legpatinásabb köztere.
Kossuth Lajos mellszobra, Gábor Miklós, Ruszt József vagy Boncz Barnabás domborműve. Valamennyi Béres János alkotása, amely különböző zalaegerszegi helyszíneken látható.
Az ivókút itteni elhelyezését a város csaknem 1,4 millió forinttal támogatta - jelezte köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester. Ez a köztéri dísz - amit a Zalát jelképező gímszarvas agancsai tartanak -, a Zala Megyei Mérnöki Kamara ajándéka a városnak, mondta Lékai Gyula Zoltán, Zala Megyei Mérnöki Kamara elnöke.
A műalkotást Németh János méltatta. A Kossuth díjas keramikusművész elmondta: légköbméterek, négyzetméterek és kalóriák foglyai vagyunk, ketrecbe szorult az emberi lét. Igényünk a természet közelségére, a szabadságra, a tiszta forrásra minden eddiginél nagyobb – ezt is jelképezi a most felavatott kút, mondta a keramikusművész.
Béres Jánost örömmel tölti el, hogy a város szereti munkáit. A Zalaegerszegért-díjas szobrászművész ezen a művén egy nyáron át dolgozott.
Az ivókút a város közepén megtalálta helyét, a leleplezést követően sokan nyilvánították ki tetszésüket.
A város jövőre Zalaegerszeg első, 1247-es írásos említése alkalmából újabb szoborral gyarapodik majd. Ennek megalkotására Szabolcs Péter szobrászművészt kérték fel.
Fotó: Seres Péter
Szóljon hozzá...