Egerszeginfo logo

Hírek

2016.10.13

Ki valójában Justitia?


Justitia az igazságszolgáltatás istennője, a nyugati világban az igazságosságot, a jog morális tartalmát testesíti meg. A magyar bírósági épületekben gyakran látható Justitia ábrázolásokon az igazságszolgáltatás szimbóluma egyik kezében kardot, a másikban mérleget tart, s - néhány ritka kivételtől eltekintve - szemét kendő takarja.

Twitter

A kard a jog hatalmának, állami kikényszeríthetőségének jelképe, a mérleg az eljárásban részt vevő felek azonos jogait jeleníti meg, s azt szimbolizálja, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő. A bekötött szem egyrészt az jelképezi, hogy az igazságos jog nem tesz különbséget az egyes emberek között, függetlenül a származástól, a hatalomtól, gyengeségtől, másrészt pedig jelenti azt is, hogy Justitiát nem lehet befolyásolni, döntéseit befolyástól mentesen hozza meg: csupán a cselekedeteket mérlegeli, nem pedig azt, hogy ki követte el azokat.

Az igazságosság szimbolikus ábrázolása az egyiptomi hieroglifákig vezethető vissza. Az ókori egyiptomi hitvilágban az igazság, a jog és törvények istennője, valamint a rend és a tökéletes egyensúly megtestesítője Maat (akinek papjai valójában bírák voltak), de a törvényesség női alakban történő jelképes szemléltetése az ókori Hellászban is felbukkan. A mai ábrázolás – még csészével és jogarral a kézben – a korai császárkortól eredeztethető. Képzőművészeti alkotásokon

Európa-szerte a 13. századtól tűnik fel, s leggyakrabban pallossal és kétkarú mérleggel a kezében ábrázolják. A ma ismert formában Justitia elsőként feltehetően II. Clemens pápa 1247-ben készült szarkofágján jelent meg - írja a Joghistória című folyóirat 2015. márciusi számában Barkóczi Dávid.

Hazánkban a legismertebb Justitia-szobor Stróbl Alajos alkotása, amely jelenleg Budapesten, a Kúria előcsarnokában látható. A 3 méter magas márványszobor címerpajzzsal díszített talapzaton áll, s különlegessége, hogy a szeme nincs bekötve.

Manapság sokszor felmerül a kérdés, hogy mérleg miért nincs egyensúlyban, illetve hova tűnt a szemet eltakaró kendő? (szerkesztő)

 

Forrás: Zalaegerszegi Törvényszék

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat