Egerszeginfo logo

Hírek

2016.08.02

Felvételt nyertek


Több mint 350 hallgató kezdi meg felsőfokú tanulmányait a 2016/17-es tanévben Zalaegerszegen. A sikeres felvételi eredményekről a helyi felsőoktatási intézmények képviselői tájékoztatták a sajtó képviselőit.

 

Twitter

Nagymértékben nőtt a felvett hallgatók létszáma az előző évekhez képest. Ez a tendencia mindhárom képzőhelyre jellemző. A sajtótájékoztatón részt vevő Vadvári Tibor alpolgármester ennek, a megyeszékhelyre gyakorolt gazdasági, illetve egyéb pozitív hatásairól szólt.

Idén a Budapesti Gazdasági Egyetem pénzügy-számvitel szakára 452 ponttal lehetett bekerülni. A magas szám ellenére a tavalyihoz képest 9 százalékkal több, összesen 187 elsőéves fiatal jutott be a helyi karra. A pénzügy mellett a gazdálkodási és menedzsment alapszakot jelölték meg legtöbben

A gazdasági egyetem felhívja a hallgatók figyelmét, hogy a duális képzőhelyek még várják a jelentkezőket. Pályázni augusztus végéig lehet. A Pécsi Tudományegyetem zalaegerszegi Képzési Központja – az elmúlt évhez képest – mintegy 15 százalékkal növelte a felvett hallgatók létszámát.

A Pannon Egyetem helyi intézetébe idén 38 hallgató jutott be. Jó hír, hogy szeptemberben valamennyien államilag finanszírozott képzésben kezdhetik meg tanulmányaikat, valamint hogy pótfelvételire itt is van lehetőség.

Pótfelvételizni mindhárom intézménybe augusztus 7-ig lehet. Ezek eredménye augusztus 25-én derül ki.

 

Forrás: Városi

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat