A cél, az hogy 100 ezer forintig készpénzes juttatást lehessen adni – ez a rész váltaná ki az Erzsébet-utalványt –, 100 ezer forint fölött, 450 ezres határig pedig csak a SZÉP-kártyára lehessen utalni - mondta Ruszinkó Ádám, a turizmusért felelős helyettes államtitkár a Vasárnapi Újságban.
A turizmus érdeke a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) továbbvitele. Míg a fővárosban a vendégéjszakák nagyjából 90 százalékát külföldiek töltik el, vidéken a forgalom kétharmadát belföldi utazók adják. Ők nagyon gyakran használják a SZÉP-kártyát, vannak olyan vidéki szolgáltatók, akiknél a bevétel 60-70 százalék ezzel a fizetőeszközzel érkezik a kasszába – mondta Ruszinkó Ádám turizmusért felelős helyettes államtitkár, amelyről a hirado.hu számolt be.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tisztségviselője azt is hangsúlyozta, a turizmusban munkát vállalók – több mint 300 ezer ember – 76 százaléka Budapesten kívül dolgozik, és az ő munkahelyük megőrzése is nagyon fontos.
A helyettes államtitkár annak kapcsán nyilatkozott, hogy a közelmúltban az Európai Bíróság helyt adott az Európai Bizottság döntésének, és több ponton az európai joggal össze nem egyeztethetőnek mondta ki a magyar cafeteria-rendszert.
Arra a kérdésre, hogy a SZÉP-kártya megmarad-e valamilyen formában, a helyettes államtitkár azt válaszolta, a cél, az hogy 100 ezer forintig készpénzes juttatást lehessen adni – ez a rész váltaná ki az Erzsébet-utalványt – 100 ezer forint fölött, 450 ezres határig pedig csak a SZÉP-kártyára lehessen utalni.
Erősödő belföldi turizmus
Horváth Tihamér, a SZÉP-kártya egyik ötletadója arról beszélt, idén a világpolitikai történések, illetve a külföldi terrorcselekmények erősíteni fogják a belföldi turizmust. Egészen biztos, hogy vissza kell hódítani a külföldre utazó magyarokat és az elveszett osztrák, német turistákat - tette hozzá.
Polgár Tibor közgazdász szerint a turisztikai statisztikák azt mutatják, hogy az első negyedévben a növekedés elsősorban a vidéket jellemezte, aminek elsőszámú generátora a SZÉP-kártya. Biztos, hogy ha a juttatásban változás lenne, az jelentősen befolyásolná a növekedés ütemét.
Ruszinkó Ádám emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság nem hagyta jóvá, hogy magánkézben lévő beruházásokat vissza nem térítendő forrásokkal támogasson az állam, mint ahogy a korábbi hétéves uniós pénzügyi ciklusban, 2007 és 2013 között tette.
Mivel a turisztikai létesítmények esetén komoly felújításokra lenne szükség, azt javasolták, hogy a turisztikai célelőirányzatban akár magánkézben lévő beruházások is kaphassanak ilyen célra forrásokat. A tervek szerint EU-s pénzből 0 százalékos kamatozású hitel áll majd a vállalkozók rendelkezésére, és azt is reméli, hogy visszatérhet 2000-es évek elején látott fejlesztési hullám, amikor nemzeti forrás is jutott az említett célokra.
Ruszinkó Ádám az állam erősítheti az igényt a magyar turisztikai szolgáltatások iránt a külföldi és belföldi közönség körében is. Hogy az igény valós, fizetőképes keresletté váljon, kell a SZÉP-kártya is.
Szóljon hozzá...
Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | 2 | 3 | ||||
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 |
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 |
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | |