Egerszeginfo logo

Hírek

2016.03.25

Sok pénzt hozott tavaly az országnak a turizmus


A Magyar Turizmus Zrt. tizenötödik alkalommal készítette el a Turizmus Magyarországon című statisztikai kiadványát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közelmúltban publikált, kedvező tendenciákat jelző 2015. évi előzetes adatai alapján. Az online kiadványban a turizmus hazánk gazdaságában betöltött szerepéről és a magyarországi belföldi és beutazó turizmus legfontosabb jellemzőiről lehet olvasni.
Twitter
A turizmus kiemelt szerepet tölt be a magyar gazdaságban. A KSH előzetes adatai szerint 2015-ben a kereskedelmi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 5,4%-kal emelkedett az előző évhez viszonyítva, ezen belül a külföldi vendégéjszakák számában 4,6%-os, a belföldi vendégéjszakák számában 6,4%-os növekedést regisztráltak. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó bevételei összesen 10,4%-kal, ezen belül a szállásdíjbevételek 12,6%-kal növekedtek. 2015-ben több mint 1,2 millióan rendelkeztek SZÉP-kártyával, a hozzákapcsolódó költés pedig több mint 83 milliárd forintot tett ki, ami 14,0%-os növekedés 2014-hez képest.


Az elemzésből kiderül, hogy a tavaly január és szeptember közötti időszakban a nemzetközi utazások devizabevétele 10,3%-kal növekedett 2014 azonos időszakához képest, és bár a devizakiadok is emelkedtek 8,4%-kal, a devizaegyenleg 11,4%-kal lett magasabb.

 


Forrás: MT Zrt.
Forrás: MT Zrt. 
Forrás: MT Zrt.
Forrás: MT Zrt.
A magyarországi turizmus legfontosabb eredményei mellett a Turizmus Magyarországon 2015 kiadványban az alábbi statisztikákat is bemutatják:

 

  • a világ turizmusának legfontosabb eredményei,
  • a turizmus gazdasági jelentősége Magyarországon, 
  • a turizmus devizaegyenlege, 
  • a Magyarországra látogató, a belföldi és a külföldre utazó turisták száma és költése, 
  • a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának és bevételeinek alakulása országos szinten és a turisztikai régiókban, 
  • a belföldi és a külföldi vendégforgalom aránya országosan és a turisztikai régiókban,
  • a belföldi és a külföldi látogatók motiváció szerinti megoszlása,
  • a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának szezonalitása,
  • a leglátogatottabb magyarországi települések listája, 
  • a vendégforgalom alakulása küldőpiaconként a kereskedelmi szálláshelyeken és a szállodákban, 
  • a különböző típusú kereskedelmi szálláshelyek kapacitásának, kapacitáskihasználtságának, vendégforgalmának és bevételeinek mutatói, 
  • Budapest, a Balaton régió, a gyógyszállodák 2015. évi és a hivatásturizmus 2014. évi főbb eredményei, 
  • a SZÉP kártya forgalma, valamint 
  • a turisztikai védjegyek. 


A Turizmus Magyarországon 2015 című, előzetes adatokat tartalmazó magyar nyelvű kiadvány ide kattintva tölthető le, az angol nyelvű változat letöltéséhez kattintson ide!

Forrás: MT Zrt.
Forrás: Tutizmus Online

Szóljon hozzá...


Programajánló

2023. szeptember
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 

Cégadatbank

Autó, motor

Autó, motor

Itt bármit megtalál ami az autójával kapcsolatos lehet. Új- és használtautó kereskedéseket, szak-szerelőket, hivatalos márkszervizeket.
Egészségügy

Egészségügy

Természetes dolog, hogy minden ember számára a saját, és családja egészsége a legfontosabb.
Elektronika

Elektronika

Vásárolni szeretne valamilyen új elektronikai berendezést? Akár háztartási gépet, akár szórakoztató elektronikai berendezés...
Építőipar

Építőipar

Építkezik? Vagy lakását szeretné felújítani, korszerüsíteni? Nagyon öszszetett folyamatok ezek, és természetesen nem olcsó beruházás...
Faipar

Faipar

Portálunk ezen listáján bemutatjuk azokat a vállalkozásokat melyek a fakitermeléstől kezdődően a bútorgyártásig segítik...
Fémipar

Fémipar

Esztergályost, lakatost vagy hegesztőt keres? Kovácsoltvas kerítést szeretne, vagy csak a felesleges vashulladéktól kíván megszabadulni?
Kereskedelem

Kereskedelem

Talán az egyik legátfogóbb csoportot magába foglaló kifejezés a KERESKEDELEM szó. Nehéz is átfogóan egy általános leírást adni...
Szabadidő

Szabadidő

Kikapcsolódásra, felüdülésre vágyik? Vagy aktívan szeretné eltölteni idejét barátai, családja társaságában?
Számítástechnika

Számítástechnika

A számítógép már olyan szinten az életünk részévé vált, hogy nélküle már el sem lehet képzelni az életet. Szinte minden területen megkönnyíti dolgunkat...
Szépségápolás

Szépségápolás

Itt bármit megtalál ami megszépülését, felfrissülést, és a természetes séget segíti. Nők is, és férfiak egyeránt megtalálhatják a nekik megfelelő szolgáltatást.
Szolgáltatás

Szolgáltatás

Az egyik legtartalmasabb listázásunk. Itt szinte minden olyan témakört megtalál amit az előzőekben nem tudtunk egyértelműen rendszerbe sorolni.
Vendéglátás

Vendéglátás

Az alábbi listáról kiválaszthatja kedvenc vendéglőjét, fagyizóját, de lehetősége nyílik akár azonnali szállásfoglalásra is a hotelek és panziók sokaságából.
Lap tetejére
Impresszum | ÁFSZ, adatvédelem, cookie-szabályzat